Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Brutálisan nehéz mérkőzés lesz Miskolcon

A címben szereplő mondatot nem én, hanem a PVSK-Mecsek Füszert vízilabda csapat vezetőedzője, Török Viktor mondta. A Miskolc csapat, és a hazai pálya mindenképpen mellette szól a szombati találkozón.

Csapatunk vezetőedzőjét, Török Viktort arról kérdeztem, megkönnyíti-e a helyzetünket az, hogy a Magyar Kupában már játszottunk a Miskolc ellen, és az, hogy nagyon jó sorozatban vannak – Természetesen jól ismerjük őket, hiszen többször játszottunk már egymás ellen, a Magyarkupa-meccsen győzelmi esélyünk is volt, de döntetlen lett az eredmény. Sajnos a BVSC elleni vereség nagyon rosszkor jött, hihetetlen nagy iramú mérkőzés volt, de a védekezésnél elkövettünk néhány hibát. Ha ezeket ki tudjuk javítani, és jobb lövőformát mutatunk, akkor akár három pontot is el tudunk hozni Miskolcról.

Az új játékosunk, Tóth-Gili Tamás egészségügyi problémával küzd, de egyébként mindenki egészséges, mondhatom, jól együtt van a csapatunk, és nagyon elszántak vagyunk. Annál is inkább, mert egy nagyon nehéz sorozat előtt állunk, hiszen Miskolc után Komjádikupa-meccset játszunk a Szolnok ellen, majd Debrecenbe megyünk. Gyűjteni kell a pontokat, hogy ne kelljen izgulnunk - fejezte be Viktor.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap