Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Amig van esély, addig él a remény is

Három hét szünet után ismét medencébe ugranak vízilabdásaink, az ellenfél a tabellán a tizedik helyen álló, idegenben is veszélyes Miskolc csapata lesz. Vízilabdázóink amellett, hogy hitet tesznek a győzelem mellett, mindent meg is tesznek a siker érdekében.

Azért is hívtuk Török Viktor vezetőedzőt, hogy megérdeklődjük, hogy a hosszabb bajnoki szünet alatt, hogy sikerült felkészülni erre a rendkívül fontos találkozóra.

Tény, hogy nagyon nehéz, de nyerhető meccs lesz pénteken, és számunkra a további nyugalmunk érdekében nyernünk is kell. Már a felvezető elején felhívom a közönségünk figyelmét, hogy minél többen jöjjenek nekünk szurkolni, mert csak velük együtt sikerülhet megnyerni a mérkőzést. Hazai medencében mi vagyunk az esélyesek, és reménykedünk abban, hogy Pécsett marad a három pont. Mi mindenesetre mindent megteszünk a győzelem érdekében.

Sokat edzettünk, sok mindent gyakoroltunk, és videóztunk is, de edzőmérkőzést más csapat ellen nem sikerült játszanunk. Sajnos, Gaszt Roland a válogatott edzés után sérülten érkezett vissza, a válla fáj, és valószínű pénteken sem játszhat. Mások is bajlódnak kisebb betegséggel, sérüléssel, de ők rendbe jöhetnek péntekig.

Kicsit csomagban nézve a pénteki összecsapást, a következő idegenbeli Szeged ellenit, majd az azt követő hazai UVSE találkozót, akkor azt kell mondanom, hogy a cél, ezen a három összecsapáson, hat pont begyűjtése. Ennek első lépése a Miskolc elleni győzelem lehet, de ehhez mindenkinek a maximumot kell nyújtani, és stabil védekezés mellett végre be kell lőni az adódó helyzeteket.- fejezte tájékoztatótját a szakmai vezető.


A PVSK-Mecsek Füszért - PannErgy Miskolc Ob I-es vízilabda mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik Pécsett az Abay Nemes Sportuszodában.


Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap