Ez volt az a csapat, amely ellen a hazai mérkőzésen öt góllal is vezettünk, büntetőkkel mégis kikaptunk.
A legutóbbi fordulóban, saját medencénkben a Kaposvártól kaptunk ki, a Miskolc Debrecenben nyert, és esélye van a feljutásra. Most a kérdés az, hogy a Kaposvár elleni vereség után, milyen esélye van vízilabda csapatunknak a Miskolc otthonában, és mi a találkozó célja.

Zlatko Rakonjac vezető edzőtől azt is megkérdeztük, hogy mi a tétje a miskolci mérkőzésnek. – A Miskolc ellen itthon nagyon jól játszottunk, vezettünk is, de az már a múlt. A Kaposvár ellen voltak bíztató jelek, amelyekre lehet építeni. Mi csak a saját játékunkkal foglalkozunk, bár valódi tétje már nincs a meccsnek, de a hátralevő összecsapásokon szeretnénk nagyon jó mérkőzéseket játszani. A távolabbi célunk az, hogy kialakítsunk egy jövőbeni, ütőképes csapatot.
És visszautalok a Kaposvár elleni találkozóra, úgy érzem három negyedig nagyon jól játszottunk, természetesen előjöttek olyan hibák, amelyeket javítanunk kell. Vannak sérültek és beteg is, Lajkó Marci még nem játszhat, és Tóth Andris is kisebb betegséggel küzd. A legutóbb lejátszott mérkőzéseken mutatott játékkal elégedett vagyok, és bízom abban, hogy ez a teljesítmény, talán éppen pénteken, átcsap eredményességbe is.
A PannErgy-MVLC-Miskolc–PVSK-Mecsek Füszért vízilabda mérkőzés pénteken 19 órakor kezdődik Miskolcon, a Kemény Dénes uszodában.

Események
2026. május
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
-
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
-
