A bajnoki harmadik győzelmére készül a PVSK vízilabda csapata. Szombaton, Szombathelyen ugranak medencébe a PVSK játékosai.

Az OB I-be igyekvő csapatunknak látszólag könnyű dolga lesz, hiszen a hazaiak legutóbb csaknem annyi gólt kaptak, mint amennyit mi dobtunk az ELTE csapatának.
Csak egy érdekesség, a hazaiak 2017-ben megnyerték az OB I/B-t, és néhány évet az első osztályban is szerepeltek. Azóta a második vonalban játszanak, és az előjelek alapján, az idei bajnoki szezon sem a feljutásról szól majd számukra.
Zlatko Rakonjac vezetőedzővel a találkozó előtti hangulatról, és a felkészülésről beszélgettünk. – Nem nézzük eddigi eredményeiket, csak előre tekintünk, nem ezzel foglalkozunk, hanem csak saját magunkkal. Természetesen nyerni kell, akarjuk a győzelmet, egyszerűen nincs más választásunk. Esetleg többen nem tudják, de ha benne leszünk a négybe, reméljük, ott leszünk, akkor a mi csoportunkból felkerülő másik három csapat elleni eredményt visszük magunkkal. Ezért fontos, hogy minden mérkőzésen a maximumot adjuk ki magunkból, és annyi gólt dobjunk, amennyit csak lehet. Reggel korán kell kelnünk Szombaton is, mert 12 órakor kezdődik a mérkőzés. Sajnos, kisebb sérülések, de remélem, hogy felépülnek, és játszhatnak szombaton. Mindenesetre bőséges a keretünk, nincs tehát probléma a hiányzók pótlásával kapcsolatban. Remélem, szombaton is ünnepelhetjük újabb győzelmünket.
A Hagentaler AVUS–PVSK-Mecsek Füszért vízilabda találkozó szombaton 12 órakor kezdődik Szombathelyen a Városi Uszodában.

Események
2026. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
-



