Miközben évet értékeltünk a PVSK Tájékozódási futó Prima Primissima díjas szakosztályának edzőjével és mindenesével, arra is választ szerettem volna kapni tőle, hogy a sikereket versenyzőként és edzőként is rendre besöprő, pénzben nem dúskáló sportág iránti maximálisan elkötelezettjét mi motiválja még napról napra. Mi az a hajtó erő, ami abban segít, hogy naponta felmenve a hegyre, ott dolgozzon azért, hogy tanítványai egyszer majd felérjenek a csúcsra.

Vágjunk a közepébe! A bevezetőmben feltett költői kérdést immár valóságosan is neked szegezve kérdezem, mi motivál még téged, aki mindent, és annál többet is elértél e sportágban versenyzőként és szakvezetőként is?

Nézd, bármely közhelynek is tűnik, ez egy család. Egy igazi nagycsalád, ahol a 10 éves gyerektől, a 75 évesekig minden korosztály megtalálható, napi több kilométert lefut, versenyekre jár, részt vesz közösségi összejöveteleinken. Itt mindenki teljes életet él, ami a sportot illeti, biztosan. Egész generációk vannak, az apától, az unokákig. És mi a motiváció, ha nem ez. Meg az is, amikor egy-egy nemzetközi vagy hazai versenyen látom a gyerekek arcán az elvégzett kemény munka utáni felhőtlen örömet. Azokon az arcokon, melyekről a sokszor fagypont alatti hőmérsékleten végzett nagyon kemény téli munka után néha lefagyott a mosoly is. Hidd el, ebben a sportágban, bár a PVSK mindenben támogat minket, nem a pénz a legfőbb motiváló erő. Ez a sportág idevaló a Mecsekbe, ideálisak a körülmények ezt bűn lenne kihasználatlanul hagyni.

Ha már a pénzt említetted, mint olyat, néhány éve, évtizede tán, szerény eszközeimmel, még én is komolyan lobbiztam azért, hogy legyen már olimpiai sportág a tájfutás. Erre Te egy összejövetelen azt mondtad, hogy a sportág húzó nemzetei (svédek, norvégok) nem igazán akarják ezt. Ezzel ma mi a helyzet?

A világ változik, nem tíz évenként, hanem talán tíz naponként is. Az embernek, saját magának is, át kell értékelnie a nézeteit! Felgyorsult, pörgős életünk velejárója, a legfontosabb mozgató rúgó, talán nem sértek senkit, ha kimondom, a pénz. Ma szerencsére több van belőle a sportban, mint néhány évtizede, de mindent ural a média, rátelepedik a reklám, megjelentek a különböző úgynevezett támogatók. A mi sportágunk még nem „fertőzött” ebből a szempontból, ezért az olimpiai sportággá válás sem tartozik az elsődleges célok közé.

Azonban a TV közvetítés sem lehet akadály, mert ma már mindenhova felszerelhető kamera, a fejedre, a szemüvegedre, esetleg a tolladra, amivel most lejegyzed azt, amit mondok. Viszont van egy lényeges dolog, a TERMÉSZETESSÉG, így csupa nagybetűvel. Az északi országok, akiknél ez sport a helyén van, akár a támogatást illetően is, nem lobbiznak azért, hogy Coubertin báró által meghirdetett olimpiai eszméket a sárba tiporják! A cél, maradjunk a természetben természetesek, és tiszták erkölcsileg is.

Na azért történnek kísérletek, sok sportág szabályváltoztatáson megy át. Itt is változnak a szabályok sokszor városi közegben is vannak versenyek, azért, hogy a sportágat „emberközelbe” hozzák.

Ezt nagyon jól látod! És azt is jól mondod, hogy ezek elsősorban kísérletek. Mi is csináltunk ilyeneket. A Kertvárosban, vagy a Tettyén, de mondhatnám a Senior VB-t is, amely az utóbbi 30 év legnagyobb tömegeket Pécs városába vonzó, és itt mozgató rendezvénye volt. Nem beszélve az idegenforgalmi hatásról, amely az itt a városunkban, mint idegenforgalmi helyen maradó több tízmillió forintban is kifejezhető. A legújabb változás, vagy ha tetszik kísérlet, hogy belépett a sprint verseny és ennek csapat változata a sprintváltó versenyszám. Egy váltó négy főből áll, két lány, két fiú, egy lány kezdi, majd két fiú jön és végül újra egy lány zárja a versenyt. Az egész röpke egy óra alatt lepereg, a városokban is működik, Miskolcon már az idei Főiskolás VB-n sikeresen rendeztek ilyet, tehát sokan nézhették is. A következő években a Világ Bajnokságokat is évente más-más versenyszámban rendezik meg, azaz egyik évben sprint év lesz aztán a következő évben az erdei számokban avatnak Világbajnokot.

Látom nagy köteg papírral érkeztél. Nyilván az év végi értékelő összejövetelen majd bővebben elmondod az eredményeket, de azért ejtsünk szót az idei sikerekről is.

Nem szeretném száraz adatokkal terhelni az olvasókat, csak a legfontosabbakat mondom. Az idén másodikak lettünk a pontversenyben, két éve a 3. helyen végeztünk, tavaly szintén második hely, előtte hét évig elsők voltunk. Miért mondom mégis, hogy, ez volt a legsikeresebb évünk? Azért mert pontszámban most szereztük a legtöbbet (514-et), és ezzel a tavalyi 100 pontos különbséget 70-re csökkentettük az első helyezetthez képest. Ez néhány versenyszámnak köszönhető, amely a végelszámolásnál jobban „fizetett”, illetve némiképp a pontszámítás is megváltozott. Ezen kívül kiemelkedő nemzetközi és hazai dobogós helyezéseket értünk el, köztük számos első hellyel, például Szuromi Hanga Európa bajnoki csapat első helyezése és a junior lányok Szuromi Luca és Viniczai Csenge váltó hatodik helye. Vagy a Főiskolás VB, ahol középtávon Baumholczer Máté 8. lett, Viniczai Csenge pedig a tizenötödik, de ezt majd a többiek előtt mondom el teljesen az év végi értékelésnél. Aki el szeretné olvasni, a PVSK oldalon megtalálható lesz. 42-en szereztek pontot a közel 100-as versenyzői létszámból. Edző társaimmal sikerült egy mára közel 30 fős utánpótlás csoportot összeverbuválni, akikkel, heti rendszerességgel tudunk foglalkozni. Talán ezek a legkiemelkedőbb eredmények, de még számtalan sikert tudnék felsorolni.

Beszéljünk egy kicsit az utánpótlásról. Nem a gyerekekről, hanem a szakemberekről. Van edző vagy vezető képzés ebben a sportágban?

Vonyó Péter és én vagyunk edzők a szakosztálynál, valamint Pataki Gábor segédkezik az edzések szervezésében. Én még 1994-ben a TF-n szereztem edzői végzettséget, majd Pécsen testnevelő tanári diplomát. 2009-ben itt Pécsen szerveztünk edző képzést, és úgy tudom, mi voltunk az utolsók, akik a sportágban képzést szerveztek.

Egyébként a gyerekeket sem könnyű ma már elhozni a sportágba, de szerencsére ez nálunk szájhagyomány útján is jól működik, bár nagy elszívó hatások vannak, igaz, akik eljönnek hozzánk többnyire itt is ragadnak, és több évig dolgozhatunk velük, ami a sikerink egyik titka is lehet talán. Én inkább azért aggódom, hogyha mi valaha abbahagyjuk, lesz-e olyan, aki továbbviszi azt, ami itt már évtizedek óta a sportágunkban zajlik. Remélem, találunk olyan tanítványt, akit a versenyzésen kívül az edzői munka is vonz, és ezzel tovább életben tudjuk tartani ezt a csodálatos, igazi pécsi sportágat!

Nyilas László