Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A négyesdöntőbe jutás a cél

Hétvégén Pécsen rendezik meg a petanque csapat országos bajnokság selejtezőjét!

Idén először két csapatot indít a csapat OB-n a PVSK Petanque szakosztálya. Az első számú csapat célja egyértelműen a továbbjutás a június 5-i négyesdöntőbe, melyet Szomódon rendeznek - mondta Tálosi Krisztián a szakosztály vezetője.

Összeállítottunk egy erős csapatot ( Tálosiné Mocsirán Ágnes, Szabó Kitti, Kónya Dániel, Kovács Zoltán, Nagy László, Gál Károly, Tálosi Krisztián, Berta Ádám) mindannyian többszörös magyar bajnok, válogatott versenyzők. Kutasi Péter hasonló érdemekkel bíró sporttársunk a második csapatban indul, szerettünk volna egy tapasztalt versenyzőt a második csapatba, mellette több olyan versenyző lesz, akinek ez lesz az első igazi pétanque versenye, itt leginkább a tapasztalatszerzés és a közösség formálása a cél.

Az eseményt a PVSK "beugróként" szervezi Pécsett, mely eredetileg Szigligeten került volna megrendezésre, a járvány miatt a szervezőknek le kellett mondaniuk. Címvédőként lép pályára együttesünk, a csapat tagjai régóta együtt játszanak, igazi csapatként tudnak működni annak ellenére, hogy nem mindenki pécsi.

Az elmúlt években a Veszprémi HSE okozta mindig a legnagyobb próbatételt, most is erre számítunk. A selejtezőn irányított a sorsolás, a tavalyi eredmények alapján van kiemelés, ezért szombaton jó eséllyel elkerüljük egymást, de a címvédéshez rajtuk keresztül vezet az út. A másik erős csapat szintén pécsi (Pécsi Vörös Meteor SK Pétanque Szakosztálya). Az ugyancsak nagy ellenfélnek számító Budapest PC sajnos nem tud indulni. Ezzel együtt érvényes a közhely és a sportág egyik szépsége, hogy bárki bárkit legyőzhet.

A rendezvény 9 órakor veszi kezdetét a Lauber Dezső Sportcsarnoknál, a vírushelyzetre való tekintettel zárt körben. Az eredményekről itt a PVSK honlapján számolunk be. Hajrá PVSK!

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap