Szombaton rendezték meg a Lauber Dezső Városi Sportcsarnok parkolójában az Egyesületek Országos Bajnoksága elnevezésű pétanque-verseny selejtezőjét, melyen a PVSK két csapattal képviseltette magát, ebből egy tovább is jutott a júniusi négyes döntőbe.
Pétanque szakosztályunk először szervezett a szövetség versenyrendszerében szereplő bajnokságban versenyt, ami bár eredetileg Szigligeten lett volna, végül a járvány miatt Pécsre került át. Az esemény jól sikerült, hiszen összesen kilenc csapat versenyzett három csoportban, ahonnan a PVSK címvédő 1.-es számú csapata (Tálosiné Mocsirán Ágnes, Berta Ádám, Szabó Kitti, Kovács Zoltán, Nagy László, Gál Károly, Kónya Dániel és Tálosi Krisztián) továbbjutott a júniusban rendezendő négyes döntőre.
A PVSK 2. számú csapatának (Kiticsics Attila, Korszák Roland, Kutasi Péter, Laufer Bernadett, Nagy Dániel Bence, Szentendrei Áron és Tálos László) nem jött össze a továbbjutás, ők a csoportjuk harmadik helyén végeztek.
- Köszönetet szeretnék mondani Bernáth Miklósnak, a PSN Zrt. vezérigazgató-helyettesének, aki a megkeresésünkhöz pozitívan állt hozzá, és helyet biztosított számunkra a sportcsarnok parkolójában. A verseny előtti pénteken egy-két óra alatt a szakosztály tagjaival alkalmassá tettük a helyszínt a versenyzéshez. A résztvevők megelégedésére gond nélkül lezajlott a rendezvény, a tervezett időben be tudtuk fejezni – kezdte Tálosi Krisztián, a továbbjutó csapat tagja és a PVSK pétanque szakosztály vezetője.
- Ami a csapatunkat illeti, minden a tervek szerint alakult. Idén először két csapategységet tudtunk ebben a versenyszámban kiállítani. Az első együttes egyértelmű célja volt címvédőként, hogy a júniusi négyes döntőbe jussunk. A másik alakulatunk jellemzően olyan versenyzőkből állt, akiknek a célja a tapasztalatszerzés, a gyakorlás versenyhelyzetben, a rutin megszerzése. Ezek alapján elmondható, hogy minden tekintetben sikeres hétvégét zártunk és készülhetünk a döntőre – értékelte a versenyt Tálosi.
A döntő előtt azonban még vár pár feladat a pétanque szakosztályra, hiszen április 24-én rendezik a Triplett Országos Bajnokságot, és ha minden jól megy, május 8-án a Baranya kupán vesznek részt, amit május 29-én a Duplett Országos Bajnokság követ.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
-
-
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
- 8
-
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-