Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Tehetséges hölgy érkezett az ökölvívókhoz

Hoffmann Réka, a közelmúltban Vecsésről érkezett ökölvívó nagy lelkesedéssel készül edzőjével, Alvics Gyulával az elkövetkező hazai és nemzetközi versenyekre.

Amikor beléptünk az ökölvívók edzőtermébe, éppen Alvics Gyulával kesztyűzött Réka. Már az első pillanatban látszott, hogy kiváló alkatához remek lábmunka párosul. Az edzőcsarnok egyik szegletében ültünk le egy rövid beszélgetésre. - Nagyon örülök. hogy a PVSK-hoz kerültem, a PKSE-ből mentem Vecsésre, majd onnan ide a PVSK-hoz - kezdte a bemutatkozást Réka, majd így folytatta:

Négy éve kezdtem el a sportágat. A bátyám - aki szintén ökölvívó volt - egyszer elvitt egy edzésre, és otthon is sokat beszélgettünk az ökölvívásról, ezért úgy döntöttem, megpróbálom. Egy idő után kaptam egy lehetőséget Vecsésen, majd most a PVSK-hoz kerültem.

Az ökölvívás szempontjából nagyon jó felépítésű Réka - vette át a szót edzője, Alvics Gyula - plusz 81 kg-ban versenyez, amely lényegében a női nehézsúlynak felel meg, ehhez megvan a megfelelő magassága és mozgékonysága is. Természetesen, sok mindenen változtatnunk kell, és megfelelő erőállapoti szintre is fel kell hozni őt, de úgy gondolom, ez év végére eléri azt a szintet, ami tehetségéhez mérten a legoptimálisabb. Öt edzéssel készülünk, és nagy lökést adhat a munkához az, hogy bekerült a női válogatott keretbe.

Arra a kérdésre, hogy eddig milyen eredményei vannak, a következőket mondta Réka. - Tavaly megnyertem a felnőtt magyar bajnokságot, a döntőben egy bajai lány, Fekete Bernadett ellen nyertem. Régebben megpróbálkoztam a K1-gyel is, ott is voltak eredményeim, de egyértelműen a boksz mellett döntöttem, mert tisztább sportágnak tartom az ökölvívást, és ha jól csinálják, látványos, és szép sportág.

Réka érkezésével egyértelműen megerősödünk, 2002-es születésű, elhagyva az ifi korcsoportot, most lett elsőéves felnőtt. Itt mondanék köszönetet a vecsési vezetőknek, nagyon rendesek voltak, hogy átengedték Rékát. Ez nekem is szép edzői feladat lesz, de tudom, hogy a sok munka után nem marad majd el a siker - zárta le Alvics Gyula.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap