Borovics Balázs ötödik helyen végzett Egerben
A 72. Bornemissza Emlékversenyt Egerben rendezték. Az esemény Európa egyik legrégebbi ökölvívó viadalának számít. Az első versenynapon összesen 32 junior, valamint 13 ifjúsági összecsapásra került sor.
Ébner Kristóf mérkőzést nyert Lengyelországban
Az elmúlt héten a lengyel fővárosban, Varsóban rendeztek kétoldalú ökölvívó találkozót, amelyen az ifjúsági kategóriában részt vett Ébner Kristóf (80 kg) a PVSK öklözője is. Kristóf pontozással verte ellenfelét.
Két első, és három második hely az Utánpótlás Magyar Kupán
A fiatal ökölvívók versenyén az U12-esek, a juniorok, valamint a serdülők között összesen 64 egyesület 324 ökölvívója vett részt a csepeli Halker Király Team termében rendezett eseményen.A serdülők, és a juniorok között az Utánpótlás Magyar Kupa fontos válogató a korosztályos Európa-bajnokságok előtt.
Két bronzérem az Énekes István ökölvívó bajnokságon
Ébner Kristóf és Borovics Balázs is a harmadik helyen végzett a Budapesten rendezett, a volt kiemelkedő sportemberről, Énekes Istvánról elnevezett kiemelt ifjúsági ökölvívó bajnokságon.
Ötödik hely a Dracula Ökölvívó Kupán
Bár a névadó havasföldi fejedelem nem vett részt a viadalon, nélküle is kemény küzdelem folyt a ringben, a romániai Aradon rendezett Nemzetközi Ökölvívó versenyen.
Hoffman Réka bronzérmes a Bocskai Emlékversenyen
Az idén a 67. alkalommal rendeztek nemzetközi ökölvívó tornát Debrecenben. A Bocskai István Emlékverseny az év első olyan sportági rendezvénye, ahol a hosszú pihenő után megmutathatják magukat az ökölvívók, és felmérhetik azt is, hol tartanak a felkészülésben.
Hoffmann Réka ezüstérmes a szerbiai ökölvívó versenyen
Késő este kezdődött szombaton, és már éjszaka, éppen Hoffmann Réka döntőjével, ért véget Zomborban a Szerbia Női Nemzetek Kupája, amelyen Réka a második helyet szerezte meg.
Ökölvívóink elmúlt évi szereplését értékeltük
A nemzetközi és hazai versenyeken jól szereplő ökölvívó szakosztályunknál pozitív változás lehet, hogy az évek óta hiányolt és szorgalmazott tömegesítés, végre kézzelfogható valósággá válhat a következő esztendőben.
Ma van a születésnapja Horváth Géza ökölvívó mesteredzőnek
A PVSK kiemelkedő egyénisége, mindenki által tisztelt edzője volt, aki sok országos bajnokot nevelt akkor, amikor fénykorát élte Magyarországon, és a PVSK-ban is az ökölvívás. Több mint fél évszázadot töltött el szeretett sportága szolgálatában.
Hoffmann Réka első, Cservenka Róbert második lett az ökölvívó ob-n
A Miskolcon rendezett Papp László Felnőtt Ökölvívó Magyar bajnokságon Hoffmann Réka arany, Cservenka Róbert ezüstérmet szerzett. Ez utóbbi versenyzőnk sérülés miatt nem tudott kiállni a döntőre.
Mindkét ökölvívónk már érmes a Magyar bajnokságon
Miskolc harmadik alkalommal rendezi meg a Papp László Felnőtt Ökölvívó Magyar bajnokságot, amelyen Alvics Gyula edző vezetésével két PVSK-s versenyző is részt vesz.
Két első és egy második hely a Mikulás Kupán
Nagykanizsa adott otthont a Mikulás Kupa ökölvívó versenynek, amelyen a PVSK öt ökölvívóval vett részt, közülük ketten is az első helyen végeztek.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-