Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nagy bunyó volt a Plázában

Horváth Gézára, a PVSK ökölvívó mesterére, a kiváló edzőre, a róla elnevezett versennyel immáron 16. alkalommal emlékeztek a nagy létszámban megjelent a boksz-barátok.



Hogy mester miként vélekedne az ökölvívó sportág mai magyarországi állapotáról, azt már sajnos, sosem tudjuk meg, de annak bizonyára örülne, hogy sok fiatal bunyózott ezen a szombat délutánon a Pláza üzletközpontban.

Horváth Géza 28 évet töltött a PVSK-nál, mint vezetőedző, technikai vezető és szakosztályvezető. Ezen idő alatt 38 országos bajnokot és közel 100 helyezettet nevelt segítőtársaival együtt. 1977-ben a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem Bronz fokozatával tüntették ki. A sors ajándéka, hogy egyik kiváló tanítványa az IBV aranyérmes, olimpiai résztvevő Alvics Gyula, ma a PVSK edzője, miközben egyik tanítványának éppen fejvédőjét szerelte fel arra is volt ideje, hogy néhány szót ejtsünk az ökölvívó sport volt kiválóságáról: - Remek ember és kiváló szakvezető volt Géza bácsi, akivel nagyon sok sikert értünk el együtt. Biztosan örülne, hogy az ő tiszteletére ennyi ember összegyűlt itt ma délután – mondta el Gyula.

A mérlegelés még délelőtt a Szliven Küzdősport teremben volt, délután már a forgalmas üzletközpontban folytatódott a verseny. Az eseményen 61 versenyzőt neveztek be a szakvezetők, köztük tízet a PVSK-ból. Tíz éves kortól egészen a felnőttekig bezárólag léptek szorítóba a párok, a nézők (akik folyamatosan cserélődtek!) nagy ovációja mellett. Ennél jobb lehetőség nem kell a sportág népszerűsítésére!

PVSK-s versenyzők eredményei:

Első helyet szereztek: Szekeres Olivér, Nagy László, Tóth Martin, Borovics Balázs, Samu Péter, Barros Olivér, Cservenka Róbert, Tóth Viktor és Lukács Bence ő felnőtt, 81 kg-ban. Második helyezett: Arnold Gergő.

OB eredmények:

A PVSK öklözői előzőleg az Országos Ifjúság Bajnokságon vettek részt, ahol 69 kg-ban Cservenka Róbert harmadik, +91 kg-ban Molnár Antal első helyet szerzett. A Serdülő OB-on 54 kg-ban Samu Ferenc második lett. A Női Országos Bajnokságon Kis Varga Bettina bronzérmet szerzett.

A tudósítást a PVSK edzője, Alvics Gyula segítségével készítettem:

Nyilas László

---
1-2. kép: Árkád 2015-ben, 3. kép: Horváth Géza (ökölvívó, edző, illetve szakosztályvezető)

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap