Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Edzőtáborban Cservenka Róbert, a PVSK ökölvívója

Az idén 65. alkalommal lesz nemzetközi ökölvívó torna Debrecenben, ugyanis a Bocskai emlékverseny nyitja az idei versenyszezont. A felkészülés részeként Dunaújvárosban edzőtáborozik a válogatott keret.

Az edzőtábor több mint harminc résztvevője között ott van a PVSK ökölvívója, Cservenka Róbert (75 kg), és edzője, Alvics Gyula, aki a válogatott mellett is tevékenykedik. Két tréning között az edzőt hívtam fel, és arról érdeklődtem, milyen körülmények között folyik a munka. - Nagyon jók a körülmények, természetesen minden biztonsági intézkedést betartanak a versenyzők és az edzők is – kezdte Alvics Gyula, majd így folytatta: - Itt van Robi is, aki teljesen egészséges és minden gyakorlatot és edzéselemet tökéletesen végre tud hajtani, és úgy látom, nagyon jó formában. A sportolók között vannak osztrák és algériai öklözők is, és itt van a szövetségi kapitány, Bertók Róbert, aki most meg tudja nézni egy helyen a válogatottakat, hiszen több fontos verseny is lesz az idén.

A kötelező penzum után mérkőzések is vannak különböző ellenfelekkel. Tulajdonképpen a debreceni Bocskai Emlékversenyre készülünk, amelyen több mint 20 ország öklözői indulnak, és a részvétel a válogatottaknak kötelező, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) legfontosabb idei, hazai rendezésű felnőtt eseményén, amely a sportág első erőfelmérője lesz a 2021-es évben. A dunaújvárosi program péntekig tart, ezután otthon folytatjuk a felkészülést a februárban sorra kerülő rendezvényre - fejezte be Alvics Gyula.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap