Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ebben az évben is lesz Bocskai Emlékverseny

Az idén is a 65. alkalommal lesz nemzetközi ökölvívó torna Debrecenben. Ez az év első olyan ökölvívó rendezvénye, ahol a hosszú pihenő után megmutathatják magukat az ökölvívók, és felmérhetik azt is, hol tartanak a felkészülésben.

A remény él, és mindenki nagyon bízik abban, hogy megrendezik a tornát, és akkor, a PVSK ökölvívója, Cservenka Róbert (75 kg), és edzője, Alvics Gyula is ott lesz a népes mezőnyben.

Alvics Gyulától, a PVSK Ökölvívóinak szakmai vezetőjétől arról érdeklődtem, hol tartanak a felkészülésben, és milyen eredmény várható a z Emlékversenyen.

Dunaújvárosban, természetesen minden biztonsági intézkedés betartásával, nagyon jó körülmények között edzőtáboroztunk, – kezdte Alvics Gyula, majd így folytatta - ott volt Robi is, aki teljesen egészséges, nagyon komolyan dolgozott, és úgy látom, nagyon jó formában van. A hagyományos évindító nemzetközi versenyen a férfiak nyolc, míg a hölgyek öt súlycsoportban mérhetik össze erejüket Debrecenben. A jelenlegi állás szerint több mint 20 ország öklözői indulnak és a részvétel a válogatottaknak kötelező, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) legfontosabb idei, hazai rendezésű felnőtt eseményén, amely egyben a sportág első erőfelmérője is lesz a 2021-es évben, így remek csatákat láthatunk - fejezte be Alvics Gyula.

Természetesen szigorú ellenőrzések mellett kerül sor a Bocskai emlékversenyre, minden résztvevőnek 72 órával nem régebbi negatív PCR tesztet kell bemutatnia. A tavalyi, rendezvényen a magyar csapat, egy arany-, két ezüst-, és négy bronzéremmel zárt, ezek közül a hölgyek két medáliával járultak hozzá az éremgyűjteményhez. Az eddigi rendezvényeken korábban számos világklasszis, olimpiai bajnok, világbajnok szerepelt, és már mind az öt földrész képviseltette magát a rangos eseményen.

A február 7. és 13. között sorra kerülő eseményről folyamatosan beszámolunk Önöknek.

Miközben az interjú készült jött két fontos a hír, az egyik, hogy az EUBC Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy elhalasztja a 2021-es EUBC U22 Ökölvívó Európa-Bajnokságot, amelyet eredetileg 2021 márciusában rendeztek volna meg Olaszországban. Az új tervezett időpont ez év május/június. Az EUBC figyelemmel kíséri a járványhelyzetet, és a lehető leghamarabban tájékoztatást ad U22-es Ökölvívó Európa-bajnokság pontos időpontjáról. A másik hír pedig, hogy az áprilisra tervezett londoni verseny is elmarad, amely az olimpiai kvalifikációs torna lett volna.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap