Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Cservenka Róbert is a négy között a Magyar Ökölvívó bajnokságon

A 98. Papp László Elit Felnőtt Magyar Ökölvívó bajnokságon, Samu Ferenc Péter (60 kg) után Cservenka Róbert is nyerte a csütörtöki mérkőzését a PVSK ökölvívója már ő is biztosan bronzérmes.

Tizenkilenc pár küzdelmeire került sor a második versenynapon Győrött az Olimpiai Sportparkban, köztük ott volt Cservenka Róbert (75 kg.) is, nagy volt a tét, ugyanis a győztesek már biztosan éremmel a nyakukban térhetnek haza, így a tét mindenki számára óriási volt.

Robi nagyon jól, és taktikusan bokszolt - kezdte beszámolóját közvetlenül az összecsapás után Alvics Gyula Róbert edzője. - Nagy eredménynek tartom, hogy mind a két öklözünk bent van a négy között. Ettől kezdve bármi történhet, már két éremmel térünk haza. Pénteken az is eldől, hogy milyen színűek lesznek ezek a medálok. Mindkét versenyzőnket képesnek tartom arra, hogy bekerüljön a döntőbe.

Cservenka Róbert, végighallgatta Alvics Gyula értékelőjét, és a következőket tette hozzá. - Három menetben pontozással nyertem, úgy érzem meggyőző öklözéssel. Rendkívül kellemetlen volt az ellenfél, Baranyai József, és eltelt egy kis idő, mire megtaláltam a védekezésének az ellenszerét. Jó formában érzem magam, remélem, ezt még bizonyítom pénteken és talán szombaton is.

Az elődöntők pénteken 15:00 órakor kezdődnek.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap