Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Sűrű a program a judo napközis táborunkban

A többi táborral együtt a cselgáncsozóink is megszervezték az eddig minden évben megrendezett, és mindig népszerű, nagy létszámú nyári napközis tábort.

Kersics Antaltól a judósok szakmai vezetőjétől, aki egyben a tábor irányítója is, először azt kérdeztem, mire készít fel a tábor: - Hatvanan vannak jelenleg a táborban. Ami a tavalyihoz hasonló, hogy ez is övvizsgára készít fel, ami egy tradicionális elfoglaltság, de mivel sokáig nem voltunk együtt, fontos a közösségformálás is, tehát lesznek más, részben elméleti feladatok is, például vetélkedők is. A különbség egyebek mellett az is, hogy a biztonság az egyik legfontosabb eleme az együttlétünknek. Többször kell kezet mosni, fertőtleníteni a foglalkozási helyeket, és nagy gondot fordítunk az egyéni higiéniára.

Az övvizsga Kaposváron lesz a hétvégén, ahol már a felkészülésnél is úgy állították be a számonkérés anyagát, hogy kevesebb lesz a bemutatásra kerülő feladat, és a testi kontaktusokat is mérsékelték. Hazatérve még aznap, szombaton este a Mecsekben egy rövidke bátorságpróbát is rendezünk, ebben szintén sok érdekes feladat szerepel, és nem nélkülözi a romantikát sem.

Július 19-ig vagyunk itt a pécsi edző termünkben, majd indulunk Orfűre, ahol július végén bontunk tábort, váltott turnusokban leszünk. Természetesen itt is fő szempont, a biztonság. Itt is elméleti és gyakorlati feladatokat oldunk meg, és reméljük, a napi fürdés sem marad el.

Minden programunknál abszolút számítunk a szülők segítségére, akik mindig készenlétben vannak, és azonnal rendelkezésre állnak, ha bármi probléma van. Nélkülük nem is tudnánk hatékonyan működni. Sajnos, a regionális és az országos diákolimpia versenyek az idén elmaradtak. Augusztusban ül össze a Magyar Judo Szövetség, hogy egyeztesse és véglegesítse az őszi versenyeket. Már augusztusban lesz egy edzőtábor, amely csak az olimpikonokat érinti, de remélhetőleg még abban a hónapban az országos bajnokságok is elindulnak - fejezte be Kersics Antal.

Nyilas László

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap