Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Sikeres judoversenyt rendeztünk a hétvégén

Évtizedek óta saját versenyünk a Vasutas Misina Kupa, amely az idén egy fontos évforduló miatt kapott különleges hangsúlyt, ugyanis az idei évben 60 éves a pécsi judosport.


Kersics Antalt a PVSK Judoszakosztály szakmai vezetőjét, egyben a rendezvény fő szervezőjét, arról kérdeztük, hogyan sikerült a jubileumi verseny. – Az idei helyszín a Széchenyi csarnok volt. Nagy mezőny gyűlt össze, 17 szakosztályból 214 sportoló volt jelen. Már reggel 9:00-kor kezdtünk, játékos vetélkedővel a gyerekeknek, majd Szakács László edző tartott bemutatót tanítványaival, a fogyatékkal élők judosportjáról. Rajtunk kívül a Nagykanizsaiak képviselték a Vasutas egyesületeket. A nyertesek PVSK-s csomagot valamint, oklevelet kaptak, az egyéni I-II-III. helyezettek érem díjazásban részesültek. Díjat kapott Edelényi László (70 éves), Surján László (5 éves) a legfiatalabb és a legidősebb aktív judos a PVSK-ból.

Elismeréseket adtunk át a régióból az Ifjúsági Eb-én jól szerepelt hölgy és férfi versenyzőknek, Szász Hannának (Siklós, edzője, Szigetvári Antal) és Kenderesi Péternek (PVSK edzője, Kersics Dávid)

Versenyre a járványügyi szabályok betartása mellett került sor. Az adatok eredmények feldolgozása még folyik, annyi biztos, hogy a negyven korcsoportból több mint húszat PVSK nyert meg. A verseny után banketten szülők, régi versenyzők, és a verseny segítői vettek részt, bizonyítandó, hogy a hagyományörzési programunk is jól működik.- fejezte be Kersics Antal.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap