Egy arany, két ezüst és négy bronzérem a judo Diákolimpián
Az elmúlt hétvégén Győrben, az Olimpiai Sportparkban rendezték három korcsoport, a Diák A, B, C Országos Diákolimpia versenyét.
Két arany, két ezüst, három bronzérem a Masters judo versenyen
A hétvégén Győrben rendezték a judo a 24. Hungarian Masters Nyílt Országos Bajnokságot. A 12 résztvevő ország versenyzői között hatan ott voltak a PVSK szenior judosai is.
Két ezüstérem a Budapest Judo Kupán
Maratoni hosszúságú versenyen álltak tatamira a PVSK judosai, az elmúlt hétvégén rendezték meg a 36. Budapest Judo Kupa nemzetközi versenyt az U13, serdülő, ifjúsági és U23-as korosztály számára, akiknek egyben ez a verseny Nyílt Országos bajnokság volt.
Vidám Nyuszi Kupa Nagypénteken
Judo Szakosztályunk minden évben Húsvétkor házi bajnokságokat rendez 12 évnél fiatalabb sportolóinak. Az eseményen a gyerekek mellett a szülők, nagyszülők is részt vettek.
Születésnapi éremeső Barcson
A Barcsi Judo Egyesület fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett versenyen, a PVSK judosai közel negyven érmet, köztük 12 első helyet szereztek.
Ezüst és bronzérmek a mórahalmi Diákolimpián
Négy ország hetvennégy egyesületének több mint négyszáz versenyzője lépett tatamira azon az utánpótlásversenyen, ahol diák A- és B - korcsoport számára Magyar Kupát, a serdülőknek pedig Országos Rangsorversenyt rendeztek. A PVSK-t a három korcsoportban 14 fő képviselte
Három bronzérem a nemzetközi judoversenyen
Tizenegy ország, a hazaiakon kívül Burkina Faso, Chile, Jamaica, Kuba, Mexikó, Románia, Szerbia, Tunézia, Ukrajna és Zambia százhatvankét sportolója lépett tatamira Szegeden.
Felmérő judoverseny volt Tatán
Az elmúlt hétvégén megkezdődtek az idei év ifjúsági korosztályos versenyei. Az első ilyen jellegű rendezvény helyszíne Tata volt.
A judosaink bronzéremmel nyitották az idei szezont
Az idei év első versenyét január 21-én, Budapesten rendezték meg a Megyeri úti Horváth István Judocsarnokban, amelyen egy bronzérmet szereztünk.
Kenderesi Péter a legjobb magyar judos
Kenderesi Péter a PVSK versenyzője nyerte azt a szavazást, melyet a közönség által leadott voksok alapján állapították meg, ki volt a legjobb a judosportban a tavalyi évben. Szavazni 2022. december 31-én éjfélig lehetett a Magyar Judo Szövetség honlapján.
Kenderesi Péter vezeti a judo ifjúsági világranglistát
A Nemzetközi Judo Szövetség a 2022-es versenyidény befejeztével elkészítette az elmúlt évi ifjúsági világranglistát. Az élén Kenderesi Péter a PVSK tavaly még ifi, az idén már junior korú világbajnok versenyzője áll.
A judo szakosztály 2022-es évi teljesítményét értékeltük
Az egyéni sportágak, így a judo értékelésénél fontos szempont a hazai és nemzetközi megmérettetésen túl, a közösségi szellem kialakítása, amely kissé furcsa módon, elsősorban az egyéni szakmai fejlődésen keresztül valósul meg.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-