Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kenderesi Péter megnyerte a magyar bajnokságot

A PVSK judo világbajnoka Kenderesi Péter (90 kg) az Egerben zajlott judo junior „B” férfi és Serdülő "B" fiú magyar bajnokságon a tavalyi szerepléséhez hasonlóan újra első helyet szerzett.

Petinek volt néhány nagyon bonyolult mérkőzése, de a döntőben a nagy ellenfele ellen ipponnal tudott nyerni. - ezt már Kersics Dávid, Péter edzője mondta, amikor közvetlenül a bajnokság után felhívtuk telefonon. - Óriási siker ez, hiszen Péter az előző évben is nyert ugyanezen a bajnokságon, így az ismétlés nagy siker neki, és az egyesületnek is. A döntőben Lakos Máté volt az ellenfele, akivel többször mérkőzött már, jól ismerték egymást, Peti fejben is nagyon egyben volt.

Természetesen megkérdeztük magát a főszereplőt is, miként értékeli ezt a ragyogó szereplést.

Nagyon jó erőben voltam a verseny előtt, egyre inkább éreztem, hogy van esélyem, akár az első helyre is.

- mondta Kenderesi Péter, akit még az úton hazafele jövet sikerült elérnünk, majd a döntőbeni ellenfeléről is beszélt. - Jól ismertem Lakos Mátét, többször küzdöttem ellene. Sajnos, egy kis sérülést szenvedett, ezért nagyon sajnálom emberileg, és mint nemes ellenfelet is. – fejezte be a beszámolót az újdonsült magyar bajnok.

A PVSK Judo Szakosztály két versenyzővel indult a junior "B" Országos Bajnokságon, ahol a 2004-05-06-ban született judosok mérhették össze tudásukat. Rácz Bálint 66 kg-ban az 5. helyen végzett. Kenderesi Péter ifjúsági korosztályos versenyzőként a 90 kg-os súlycsoportban minden mérkőzését megnyerte, így megszerezte a 7. országos bajnoki címét.

A Serdülő "B" Országos Bajnokságon 7 versenyzőnk indult. Domján Péter Boldizsár 55 kg, és Takács Ábel 73 kg-ban második helyezést értek el. Három ötödik helyezettünk is van, Háhn Adrián 73 kg, István János 73 kg, és Raffay András 66 kg-os súlycsoportokban.

A verseny összesített eredmény listáján a PVSK az egy első, két második és négy ötödik helyezésével 43 egyesületből a 4. helyen végzett.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap