Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kenderesi Péter hetedik helyet szerzett a zágrábi ifjúsági Európa-kupán

A viadalon harminckét ország 675 judosa lépett tatamira a horvátországi Zágrábban, köztük Kenderesi Péter (90 kg) a PVSK judosa, akinek súlycsoportjában 32 induló akkreditálta magát. Péter három győzelemmel és két vereséggel, a 7. helyen zárta a versenyt.

A nagylétszámú és nagyon színvonalas eseményről Péter edzője, a PVSK judo szakosztályának vezetője, Kersics Antal számolt be.

Első ellenfele egy szerb versenyző volt, akit taktikailag, és technikailag is fel tudott őrölni. A második ellenfele francia versenyző volt, akit folyamatos nyomás alatt tudott tartani, majd földharc technikával ippon győzelmet ért el. A harmadik ellenfele egy izraeli judos volt, aki már a mérkőzés elején wasari előnyt szerzett, és a folytatásban Péter aktívabb volt ellenfelénél, de a hátrányt már nem sikerült behozni, így ezt a meccset vereséggel zárta.

Péter a versenyt vigaszágon folytathatta, ahol is cseh ellenfelét jó hozzáállással, imponáló fölénnyel győzte le. A mérkőzés sorozatban ukrán ellenfél következett, aki a mérkőzés első felében egy wasari-val előnyt szerzett, és ezt meg tudta őrizni az összecsapás végéig. Kenderesi Péter a pontszerző, nagyon jónak mondható 7. helyezéssel zárta a versenyt.

Kenderesi Péter nem tért haza azonnal a verseny után, hanem a felkészülését Zágrábban két napos edzőtáborral folytatta, amely már a következő versenyekre való felkészülését segítette.

foto: Tino Maric

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap