Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az elmaradt Misina Kupa helyett háziverseny volt

A pandémia által átírt sport versenynaptár nemcsak a labdajátékokat, de az úgynevezett kontakt sportágakat, köztük a judot is érintette. Az idén sajnos elmaradt a Misina Kupa, de egy felmérő háziversenyt azért rendeztek a judosok.

Kersics Antalt a PVSK judoszakosztályának vezetőjét arról is kérdeztem, hogy a Misina Kupa helyett rendezett verseny mi célt szolgál. - A cél nagyon fontos, és sokrétű. Elsősorban lehetőség arra, hogy hitet tegyünk amellett, hogy ebben a nehéz időszakban is lehet és kell is sportolni - kezdte Kersics Antal, majd így folytatta. - Háziversenyt rendezünk, amelyen közel százan vesznek részt, meghívottak is, például Bajáról is érkeztek. További cél, hogy a fogyatékkal élő sportolók lehetőségeit tágítsuk egy kicsit, hiszen úgy gondolom, nekik különösen fontos a közösség, és benne a sport. Ezért itt van velünk Törteli Zoltán a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) képviseletében, akivel a fogyatékkal élők foglalkoztatásáról is konzultálunk. Sajnos, a hagyományos, sok versenyzőt fogadó nagy seregszemlénk most elmaradt, de mi az edzőtermünkben felkészülhetünk a regionális és országos megmérettetésekre is.

Szó esett a biztonságról is, hiszen itt elkerülhetetlen a testi érintkezés. - Természetesen nagyon ügyelünk a biztonságra, hiszen legfontosabb az egészség. Kézmosás, fertőtlenítés, takarítás, a látogatók fogadása, a versenylebonyolítás mind ebbe a körbe tartoznak, mindent megteszünk sportolóink, hozzátartózók, és az edzők védelmére. Mi tesszük a dolgunkat, és amit lehet és tudunk elvégzünk. - fejezte be Kersics Antal.

Megtisztelte a rendezvényt Törteli Zoltán a FODISZ judo szakágvezetője, aki Komlóról elszármazva jelenleg Pakson él, tőle azt kérdeztem, mik a legsürgősebb és legfontosabb teendők ebben a nehéz helyzetben a fogyatékkal élő sportolókkal kapcsolatban. – Örömmel jöttem, mert a PVSK évtizedek óta fellegvára a judosportnak, és itt színvonalas munka folyik jó barátom, Kersics Antal szakmai vezető irányításával. Meg kell említenem Szakács Lászlót, a fogyatékkal élők judosportjának kiváló oktatóját is, aki nagyon hasznos munkát végzett és végez ezen a területen. Országos szinten mintegy 150 ilyen problémákkal küzdő judos van, akiket több mint 20 klubban foglalkoztatnak. Nekik, és edzőiknek valamilyen szinte egységes foglalkozási anyagot próbálunk kidolgozni, hogy segítsük a nagy empátiát, és odafigyelést igénylő munkájukat. Ebben segít Szakács Laci, aki kiváló és részletes programot készített. (Vele egy hosszabb interjút is olvashanak itt oldalunkon, a szerk: Ny.L.) Csak egy példa, a biráskodás is más ezeken a versenyeken, mint az épeknél. Ennek a problematikája is izgalmas kérdés - fejezte be Törteli Zoltán.

Lehet, hogy járvány van, lehet hogy mindenki tart az ismeretlentől, a láthatatlantól, de ezen a judo versenyen minden látható volt, az ellenfél, a heroikus küzdelem, a lelkesedés, és az átadott jól megérdemelt díjak is. Ők megmutatták, hogy kell biztonságos versenyt rendezni, és azt is hogy önmagunk legyőzésével úrrá lehetünk vélt vagy valós félelmeinken.

Nyilas László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap