Pécs Város Napján kitüntetést vehetett át Kersics Antal judo edzőnk
A Város Napján idén is azok kerültek a középpontba, akik munkájukkal, tehetségükkel és közösségi szerepvállalásukkal sokat tesznek Pécsért.
Orfűi edzőtáborban a PVSK judosai
Bízva a jó időjárásban, a hét végén még csak épült, szépült, de most már két hétig gőzerővel működik is a tábor Orfűn, a Kistónál. A PVSK Judo szakosztálya, a tavalyihoz hasonlóan, az idén is két hetet tölt edzőtáborban.
Eredményes félévet zárt a PVSK Judo szakosztálya
Az év elején Kersics Dávid lett a szakmai vezetője judo szakosztályunknak, ő édesapjától, Kersics Antaltól vette át a munkát, aki továbbra is marad a PVSK kötelékében, és folytatja több évtizedes eredményes tevékenységét.
Edzőportré - Kersics Dávid
Edzőporté sorozatunk célja, hogy megismertesse a PVSK különböző szakosztályainak edzőit nem csak szakmai oldalról megközelítve. Kersics Dáviddal beszélgettünk.
Kenderesi Péter Európa Kupa versenyen szerepel Szarajevóban
Ezen a hétvégén, 22 ország 269 versenyzőjét várják Szarajevóba. A város felnőtt Európa Kupa helyszíne lesz, amely egyben az U23-as Európa-bajnokság egyik kvalifikációs állomása is.
Misina Judo Kupát rendezünk a hétvégén
Húsz egyesület, 174 versenyzője adta le előnevezését a 49. Misina Kupa Nyílt Regionális és Meghívásos Judo versenyre.
12. Országos Bajnok címét szerezte meg Kenderesi Péter
Huszonkét ország százkilencven egyesületéből érkeztek résztvevők a 39. Budapest- kupára, ahol Kenderesi Péter országos bajnok lett.
Tizenkét első, kilenc második és tizenegy harmadik hely a Regionális Judo versenyen
Ismét versennyel telt a PVSK judosainak hétvégéje, regionális versenyen vettek részt Nagyatádon, a III. Harcos Zoltán Emlékversenyen.
Egy első, két második és két harmadik hely a Judo Diákolimpián
Öt korcsoport, csaknem ezer judosa, a PVSK Judo Szakosztályából 20 versenyző, lépett tatamira Győrben a Diákolimpia országos döntőjén.
Öt első hely, és legjobb diákversenyző díj Barcson
Az elmúlt hétvégen az év első regionális judo versenyét rendezték meg Barcson, ahol a legkisebbek is tatamira állhattak, megtapasztalva ezzel a versenyzés hangulatát. A hivatalos megnyitón átadták a 2025-ös év legjobb diák versenyzőjének járó elismerést is.
Három aranyérem a veterán judobajnokságon
A BUD Arénában rendezték immáron 27. alkalommal a Hungarian Masters Open nyílt veterán magyar bajnokságot.
Nagy judosiker Bécsben
Járányi Bíborka a PVSK judokája első válogatott versenyén vett részt a magyar csapattal a hétvégén Bécsben és megnyerte a versenyt.
Események
2026. szeptember
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
-
