Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Vasárnap Villányban játszik felnőtt focicsapatunk

Nincs sok pihenője felnőtt labdarúgó csapatunknak, ugyanis a csütörtöki szigetvári kupakiesés után, vasárnap ismét pályára lépnek fiaink, Villányba látogat csapatunk.

A Villány jelenleg hét ponttal vezeti a tabellát, a PVSK a harmadik helyen áll. A tavalyi bajnok az idén is az első helyre pályázik, ellenük saját otthonukban bravúr lenne a pontszerzés. Csapatunk csütörtökön kiesett a vármegyei kupából, az egyik nagy kérdés, hogy a vereség miként hatott a csapatra.

A kupából történt kiesés után, miként lehet felkészülni a vasárnapi mérkőzésre, kérdeztük Bánhegyi Zsolt vezetőedzőtől. – Ahogy minden találkozó után elmondtam, most is csak ismétlem magam, hosszabb távú stratégiai szempontok szerint dolgozunk. Nekünk a célunk az, hogy ezek a fiatalok jövőre egy ütőképes csapatot alkossanak, olyat, amely képes nagyobb feladatokra is.

Ebben a folyamatban vannak hullámvölgyek, és jó teljesítmények is, a csütörtöki vereség az előző körbe tartozik. Nem örülünk, hogy kiestünk a kupából, de már vasárnap újabb nagy feladat jön.

A Villány vitán felül esélyesebb, hiszen tavaly nyerte a bajnokságot, és célja most is az első hely, egy nagyon jó csapat. Rólunk az is kiderülhet, hogy fiatal csapatunk miként bírja a sorozat mérkőzéseket, hiszen két hét alatt öt találkozón kell pályára lépnünk. Most sem mondhatok mást, küzdeni fogunk, és mindent megteszünk a jó szereplésért.

A Villány TCPVSK labdarúgó mérkőzés 16 óra 30 perckor kezdődik Villányban.

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap