A legutóbb Komlón a győzelemhez nagyon közel álló, és két pontot az utolsó percekben elvesztő PVSK, a második helyezett Villányt fogadja szombaton a Verseny utcában.
Februárban négy gólt kaptunk Villányban, de azóta csapatjátékban, és védekezésben sokat javult a Vasút. A Villány a legutóbbi fordulóban egy négyessel küldte haza a Siklóst. A nagy kérdés az, hogy a tabellán második helyen álló vendégek, mire lehetnek képesek a javuló formát mutató fiataljaink ellen.
A komlói nagy csata után, miként készültek a szombati mérkőzésre, a három pont megszerzésében reménykedhetünk-e, kérdeztük Szabó Zsolttól, a PVSK vezetőedzőjétől. – Komlón valóban nagy küzdelem volt, sajnos nem tudtuk megszerezni a győzelmet, amit nagyon sajnálunk, de most már a Villány jön, ezzel a mérkőzéssel kell foglalkoznunk. Minden folyamatban vannak hullámvölgyek, és jó teljesítmények is, kielemeztük a Komló elleni mérkőzést, és azt remélem, hogy tudjuk hozni azt a fegyelmezett, taktikus játékot, amit ott mutattunk. És abban is bízom, hogy ha vezetést szerzünk, akkor azt meg is tudjuk tartani. Szombaton a győzelem a cél, ezért dolgoztunk a héten edzéseinken, amelyen nagy létszámmal vettek részt a játékosok. Még nem tudom, milyen védekezési formával állunk fel szombaton, ez még sok mindentől függ, természetesen a siker érdekében támadó szellemben kell játszanunk. Komlón a szerencse sem mellénk állt, most azt reméljük, megfordul ez a trend, és ezért mi is alaposan rátettünk meg egy lapáttal, így talán nem marad el a siker. Egy nagyon jó, és küzdelmes találkozón természetesen pont, vagy pontok megszerzését remélem.
A PVSK–Villány TC labdarúgó mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik Pécsett, a PVSK Sportcentrumban.

Események
2026. április
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-
-
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
-
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 1
- 2
- 3
-
