A PVSK immár hosszú esztendők óta sikeresen futó Ovisport-programjának tavaly elvégzett munkáját és eredményeit értékeltük január 28-án az érintett óvodavezetőkkel.
A kölcsönös előnyök mellett a még fejlesztendő területeket is érintő, ugyanakkor jó hangulatú, közös vacsorával egybekötött kötetlen beszélgetésen Pintér Tibor, a PVSK Ovisport-programjának projektvezetője és Szűcs Zsolt elnökhelyettes fogadta Sportcentrumunkban négy partneróvodánk vezetőjét: Ángyán Norbertné óvodavezető-helyettest (Apáczai Óvoda), Lóki Zoltánné tagintézmény-igazgatót (Nyugati Városrészi Óvoda, Radnóti Miklós Utcai Tagóvodája), Kakas Ildikó igazgatóhelyettest (Kertvárosi Óvoda Enyezd Utcai Tagóvodája) és Hirdiné Deák Diána igazgatót (Városközponti Óvoda, Budai Nagy Antal utca).
A program keretében e négy óvodában jelenleg több mint hatvan gyerkőc sportol, illetve ismerkedik hétről hétre elsősorban sok játékkal és játékos rávezető gyakorlatokkal a kosárlabda és a labdarúgás alapjaival. A nagy népszerűségnek örvendő foglalkozásokat a PVSK szakképzett és rutinos edzői, Ángyán Norbert (labdarúgás) és Drab Attila (kosárlabda) vezetik, természetesen szem előtt tartva a gyerekek életkori sajátosságait.
Az eddigi tapasztalatok megosztásán túlmenően, immár a jövőre vonatkozó elképeléseink ismertetése kapcsán örömmel értékeltük, hogy ezek jól illeszkednek az óvodák nevelési programjához is. Elhangzott, hogy a PVSK meglévő partneróvodáiban is nyitott a gyereklétszám további bővítésére, illetve az óvodákban megtartott délelőtti foglalkozásokon túlmutatóan akár a szülőkkel közös hétvégi, sportos családi ovisportnapok házigazdaszerepét is szívesen felvállalná.
A nyártól ugyanakkor a jelenlegiekkel tervezett szerződésmegújítás mellett további pécsi óvodákat is szeretnénk bevonni programunkba, minél több kisgyerekkel megismertetve és megszerettetve a mindennapos, egészségnevelő testmozgást – esetlegesen a jövő leendő sportcsillagaira is rábukkanva soraikban.
Események
2025. január
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-
-
- 6
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
-
-
- 13
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
-
-
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
-
-
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
-