Barátságos mérkőzés, barátságos eredmény Horvátországban
A horvátországi Donji Miholjac csapatánál vendégeskedett a PVSK labdarúgó együttese. A végeredmény már az első félidőben megszületett, és megnyugtató, hogy a PVSK fiataljai jól helytálltak a felkészülésben előrébb tartó hazai csapat ellen.
Felkészülési mérkőzésen kikapott a felnőtt labdarúgó csapat Nagyatádon
Lejátszotta az új bajnokság kezdete előtti második felkészülési mérkőzését a PVSK Megye I-es labdarúgó együttese, ezúttal Somogy bajnokának otthonában lépett pályára a csapat.
Gólnélküli döntetlen az első edzőmérkőzésen
Lejátszotta a 2023/24-es bajnokság kezdete előtti első felkészülési mérkőzését a PVSK megye I-es labdarúgó együttese, ezúttal Harkányban lépett pályára a csapat.
Megkezdte a felkészülést felnőtt labdarúgó csapatunk
Sokan sokféleképpen értékelik a PVSK megye I-es labdarúgó csapatának elmúlt szezonbeli szereplését és az elért negyedik helyet, egy biztos rendhagyó lesz az idei bajnokság és már az első edzés is az volt.
Ma lenne 109 éves Lendvai (Lichtenstein) János labdarúgó
Lendvai János a 20. évszázad harmincas éveiben kezdte labdarúgó pályafutását a Pécsi VSK színeiben. A korszak nagy tehetsége volt, aki még ifistaként a felnőtteknél is bemutatkozhatott.
Ma lenne 98 éves Meggyes Lajos labdarúgó
Meggyes Lajos labdarúgó, több mint ötszáz mérkőzésen játszott a vasutasoknál, két alkalommal az NB I-ben is szerepelt, majd edzőként is dolgozott az egyesületünknél.
A felnőtt labdarúgó csapat szereplését értékeltük
A PVSK Megye I-es labdarúgó csapata negyedik helyen végzett a bajnokságban. A teljesítményt értékelni azért is nehéz, mert a fiatalok kettős szerepeltetése miatt extra terhelésű szezon van az együttes mögött.
Veresége ellenére negyedik lett felnőtt labdarúgó csapatunk
Az idény egyik legjobb játékát produkáló PVSK, egy nagyon jó, küzdelmes mérkőzésen kapott ki a már a találkozó előtt bronzérmes, és főleg az első félidőben lelkes játékot nyújtó Bólytól.
Szombaton három pontért megyünk Bólyba
Az utolsó játéknap következik a hétvégén a Megye I-es labdarúgó bajnokságban. A PVSK-nak a negyedik hely esetleges megszerzéséhez Bólyból el kell hoznia a három pontot.
Nagykozárban is hoztuk a kötelezőt
Az első félidőben lendületesen és gólerősen játszó PVSK 45 perc alatt bebiztosította a győzelmét, a nagyon lelkes, de a finom megoldásokban kevésbé otthonosan mozgó, a játékból meglehetősen keveset mutató hazaiak ellen.
Szerdán Nagykozárban szerepel felnőtt focicsapatunk
A 17. fordulóból elmaradt találkozót pótol szerdán felnőtt labdarúgó csapatunk Nagykozárban. A tét nem kisebb, mint egy esetleges győzelemmel megtartani esélyünket a negyedik hely megszerzésére.
Gólgazdag találkozón érvényesítette a papírformát felnőtt labdarúgó csapatunk
A győzelem egy pillanatig sem lehetett kérdéses, hiszen mindenki ismeri a megyei bajnokság erőviszonyait. A PVSK maximálisan tisztelve ellenfelét, sok gólt lőtt a meglehetősen enerváltan játszó, és mindössze egyszer kapura lövő Kétújfalu csapatának.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-