Hámori Tibor (77) 1955-ben került Pécsre a sógornőjével, (ő kézilabdázott) és a bátyjával (László, későbbi nemzetközi játékvezető lett) együtt. Először csatár volt, majd védő lett. Tizenöt évig játszott a PVSK-ban, majd nyugdíjba vonulásáig edzőként dolgozott. Végigjárta a ranglétrát, serdülőknél, ifjúságiaknál volt vezetőedző, a felnőtteknél pedig páyaedző. Olyan játékosok voltak a keze alatt, mint Márton, Tomka, vagy éppen Turi Zsolt, aki a jelenlegi Megye I.-ben szereplő csapatunk edzője, Szirtes Tamás, Váradi Gábor és még sokan mások. Büszke arra, hogy csak a PVSK-ban szerepelt, soha máshol nem sportolt, és a MÁV Pécsi Kirendeltségétől ment nyugdíjba.

A Donátusról gyönyörű a kilátás a városra, e szép helyen fekvő házikóban látott vendégül kedves feleségével, Cunikával, és Olaszországban élő, de éppen itthon tartózkodó lányával, Judittal együtt. Amint beléptem a házba, érezni lehetett a frissen készülő lángos illatában testet öltő vendég-szeretetet.

Hol születtél?

A Fejér megyei Polgárdiban, 1937-ben, de csak négy éves koromig laktunk ott, mert Veszprémbe költöztünk.

Édesapád mivel foglalkozott?

Már a nagyapám is kocsmáros volt Polgárdiban, apám tőle örökölte a szakmát, Veszprémben kocsmát vezetett, mellette hentes és mészáros is volt. Nagycsalád volt a miénk, velünk élt három unokanővérem, akiknek meghaltak a szülei, valamint később még egy gyereket örökbe fogadtak, édes testvéremet Lacit, aki később játékvezető lett, úgyhogy volt éhes száj bőven. Édesanyám otthon volt, ma úgy mondják háztartásbeli, hiszen nem lett volna ideje dolgozni.

Később is tartottátok a kapcsolatot?

Természetesen, hiszen mi valóban egy család voltunk, szerettük egymást, mindig tudtunk egymásról. Sajnos sokan már nincsenek közöttünk, de az unokanővéremmel ma is gyakran találkozunk.

Hol végezted az iskoláidat?

Az általánost és a középiskolát is Veszprémben. Én a Közgazdasági Technikumban érettségiztem, és minden évben találkozunk a többiekkel. Nekünk nem négy vagy öt évenként van érettségi találkozónk, hanem kezdettől fogva minden évben. Az idén is megyünk.

Hogyan kezdődött pályafutásod?

Veszprémben, ahol laktunk, a ház előtt volt egy nagy terület, úgy hívták Pataktér. Ott naponta összejöttünk tízen, húszan, mikor mennyien, és fociztunk, két iskolatáska, vagy két tégla volt a kapu, a labdát is magunk készítettük. Rúgtuk a bőrt, amikor csak tehettük! Volt a helyi csapat, a VTC, az ügyesebbek oda jártak, és amikor 12-13 évesek lettünk, leigazoltak bennünket. Én is így kerültem oda. Itt aztán végigjártam a ranglétrát, már ifjúsági koromban játszottam a nagycsapatban. Felfigyeltek rám, megyeválogatott lettem, csapatkapitány is, és mivel jól ment a játék meghívtak az Országos ifi válogatottba. Sose felejtem el, amikor a Fradi pályán voltam, ott láttam életemben először igazi füves pályát, mi ugyanis általában salakon edzettünk és játszottunk. Lenyűgöző volt! Ott álltunk Dunai Jancsival, aki Bajáról érkezett, később a Pécsi Dózsa játékosa lett, és csodálattal néztük azt a gyönyörű zöld füvet! A másik nagy élményem, hogy a testvérem, a Laci, a későbbi játékvezető akkortájt került a Honvédba, és a Puskásékkal kint járt Olaszországban. Hozott nekem egy focicsukát, ami olyan könnyű volt, hogy szinte repülni lehetett benne, talán feleakkora súlya volt, mint az akkori magyar futball cipőknek.

Hogyan kerültetek Pécsre?

Lacit hívták a Honvédból Pécsre, akkor a PVSK edzője Polgár Gyula volt. Ugyanakkor pedig engem a Honvéd akart leigazolni, Mándi Gyula az akkori szövetségi kapitány figyelt sokszor a meccseken, még tanácsokat is adott. Egyszer a Tatabánya ellen a Delit, egy akkori kiváló játékost fogtam, és őszintén mondom nagyon jól játszottam. Ekkor odajött Gyula bácsi, és megdicsért. Felhívtam édesapámat, hogy Pestre igazolnék, erre apám azt mondta, igazoljak a Lacival a PVSK-ba, mert ott jó helyen leszünk. Én nem tudtam, hogy akkor Lacival már a hátam mögött rólam is megegyeztek.

Ettől kezdve 40 évig csak a PVSK volt a második otthonod!

1955-ben jöttünk Pécsre, Lacival. Soha nem igazoltam más csapatba, csak a PVSK-ban szerepeltem, először védőként, majd csatárként, Polgár Gyula azt mondta, ilyen gyorsasággal csatárt kell játszanom. Balszélső voltam, de abszolút jobb lábas, no meg kitűnően fejeltem is. Volt olyan időszak, hogy négy egymást követő meccsen az én gólommal nyertünk. Ekkor már Czibulka Misi bácsi volt a tréner, aki egyszer azt mondta: „Nem tudom kihagyni a Hámorit, mert ha sokszor nem is csinál semmit, de mindig az ő góljával nyerünk.” Tizenöt évig játszottam, szinte megszakítás nélkül a PVSK-ban. Komlón, egyik meccsen eltört a kulcscsontom, de pont jött a téli szünet, nem kellet sokat kihagynom. Egyszer estünk ki az NB II-ből, de a következő évben visszakerültünk. Volt, hogy védőtársaim közül hárman még együtt is dolgoztunk a MÁV Kirendeltségénél, csoda hogy teljes volt az összhang? Mi egy nagy család voltunk. Általában vonattal mentünk mérkőzésekre, sokszor hálókocsiban utaztunk, mivel már az előző nap útra keltünk. A feleségemet, aki immáron 55 éve hű társam, is a vonaton ismertem meg, édesapjával jött valamelyik meccsünkre, mert akkor még a szurkolók is ugyanazon a vonaton utaztak, mint a játékosok.

Hol dolgoztál, mi volt a foglalkozásod?

Mint említettem, Veszprémben Közgazdasági Technikumot végezetem, majd később villamos technikusi képesítést is szereztem. Bekerültem a Pécsi MÁV Pályafenntartási Főnökség-re, ahol a csapat nagy szurkolója, a régebbi labdarúgó, Könyves Jenő bácsi volt a főnököm. Közben elvégeztem az edzőképzőt, Garami Józsinál vizsgáztam. Tizenöt év után, 1970-ben abbahagytam a játékot, és a PVSK-nál edzősködtem még huszonöt évig, közben a Vasútnál dolgoztam is.

Nagyon sportos család a tiétek!

Igen, feleségem atletizált, a lányom Judit, aki 1991 óta Olaszországban él, is a sportnak köszönheti a párját. Sportolókat kísért Itáliába, ott ismerte meg a férjét, aki szintén nagy sportember. Az én csapataimmal háromszor voltunk Olaszországban, játszottunk a Juve, és az Inter serdülő csapataival is. Ebben is a vőm segített. A lányom jelenleg nagyon jó eredményekkel dicsekedhet a Masters úszásban. Testvérem, Laci FIFA játékvezető volt, nagyon sok fontos hazai és nemzetközi meccset vezetett, tehát nálunk minden a sport körül forgott, és ma is a körül forog.

Mivel töltöd szabadidődet?

Nagyon szeretek meccseket nézni a televízióban. Egy hétvégén ötöt-hatot is megnézek. Mérkőzésekre nem járok, annyi minden elhangzott az utóbbi évek magyar focijáról, hogy én nem szeretnék véleményt mondani. Nagyon kevés jót mondhatnék, de talán most lesz változás. Nagyon szurkolok a PVSK-nak, volt játékosomnak, Turi Zsoltinak, a közeljövőben megnézem majd őket. Rendszeresen járunk Olaszországba, sok itáliai csapat meccsét láttam már, néha alsóbb osztályú találkozókat is megnézek. De láttam Párizsban a S. Germain-t is, voltam Barcelona meccsen is, no meg a Reál stadionjában.

Jól érzem magam itt a hegyen, jó közösség van, ha kell, segítünk egymásnak, de sokszor együtt főzünk, sütünk, tehát nagyon jól megvagyok. Párommal eljárunk Szigetvárra a fürdőbe, meg a ház körüli munkákat végzem, füvet nyírok, gondozom a kertet. Itt van mindig teendő. Mi tavasztól őszig itt vagyunk a Donátusban, csak télre megyünk be a városba.

Teljesnek érzed az életed?

Úgy gondolom, aki elolvassa ezt a riportot, az látja, hogy a nyilatkozó elégedett ember. Az életem javát a Verseny utcában éltem le, nekem a foci szent, a PVSK pedig örök szerelem!

Nyilas László