Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Megosztották a pontokat a matinén

Nagy küzdelmet, igazi helyi rangadói hangulatot nyújtott azon nem kevés nézőnek a helyi rangadó, akik a gőzölgő húsleves helyett egy kis délelőtti focira vágytak. A négy gól pedig üde színfoltja volt a találkozónak, egy kis fűszer a szombati ebédhez.

PTE-PEAC II.– PVSK 2–2 (00)

Baranya Vármegyei bajnokság, I. o., 9. forduló, PMFC-pálya, Stadion utca, Pécs, 198 néző.

Vezette: Bene Roland (Mindszenti Lukács, Karcagi Balázs)

PVSK: Winkler – Kerényi, Cseresnyés, Eichardt (Mácsodi), Demeter – Farkas, Kaya (Strecker) – Varga, Catrone (Róth), Pánovics – Szendelbacher.

Vezetőedző: Bánhegyi Zsolt.

Góllövők: Udvardi, Gáspár, illetve Cseresnyés, Demeter.

Kellemes, már-már nyárias időben, délelőtt 11 órai kezdéssel indult a ki tudja hányadik PTE-PEACPVSK focimeccs, hiszen az ötvenes évektől kezdve minden évben egyszer biztosan, összetalálkozott a két csapat valamilyen tétmérkőzésen. Sokan voltak kíváncsiak a helyi megyei rangadóra, hiszen játsszon bármelyik osztályban is a két csapat, mindig nagy az érdeklődés, még úgy is, hogy ez a PEAC az NB III-ban játszók második vonala volt, de mégiscsak PEAC.

I. félidő:

Kezdetben, ha jóindulatúak vagyunk, azt mondhatjuk, tapogatódzó játék folyt, valójában negyed óráig nagyon kevés érdemleges dolog történt. Sok volt az átadási hiba, kevés elgondolás volt a két együttes játékában, és nagyon sok labdakezelési hibát is feljegyezhettünk. Mindkét csapat a másik gyenge pontjait, illetve saját játékát kereste, ebben az időszakban csak Kaya lendületes játéka dicsérhető. Az első helyzeteskét a hazaiak részéről jegyezhettük fel a 17. percben, egy 20 méteres jobb oldali szabadrúgás után, a labda néhány centiméterrel elsuhant a bal kapufa mellett.

A 19. percben végre nekünk is volt lehetőségünk. Catrone ment el a jobb oldalon, önzetlenül visszagurított labdáját Szendelbacher 10 méterről fölé durrantotta. A 38. percben Szendelbacher szerzett labdát az ellenfél 16-osán belül, de kissé kisodródva az ötös sarkáról fölé lőtt.

A 40. percben egy igen érdekes jelenetnek lehettünk tanúi. Egy előrevágott labdára Kaya és egy hazai védő rajtolt a jobb oldalon. Kissé kisodródva Kaya be akart lőni a labdát, de a becsúszó kapus magasra tartott kezében elakadt. Mindez majdnem a 16-os és az alapvonal találkozása előtt történt, de a büntetőterületen belül. A játékvezető, ki tudja miért, továbbot intett, nem adott büntetőt. Mindenesetre a kezezés valószínűen gólhelyzetet akadályozott meg, hiszen bent több PVSK-s játékos várta a labdát.

Az utolsó öt perc vendég-tűzijátékkal telt kétszer is megszerezhette volna a vezetést a PVSK, Catrone 100 %-os helyzetet hibázott öt méterről, de gól nem esett ebben a játékrészben.

II. félidő:

Nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Már az első percben gólhelyzet adódott a hazai csapat előtt, szerencsére a tisztán kilépő hazai csatár, Oszvald Bálint a kimozduló Winkler kezére lőtte, amely onnét kifele pattant, amolyan reflex–szerű mozdulat volt, igazi kapusbravúr volt.

Az 51. percben furcsa körülmények között született meg az első gól. Mi rúgtunk szögletet, egy védő messzire kirúgta a labdát, amely a teljesen tisztán álló Udvardi elé pattant, aki saját térfeléről indulva, végignyargalt a pályán, és baloldalról, jobb külsővel a bal alsó sarokba lőtt. Winkler kiindult, de tehetetlen volt, 1–0!

A gól után sokáig mezőnyjáték folyt. Mindkét csapat el akarta érni kitűzött célját, a PVSK az egyenlítésért, a PEAC az eredmény megtartásáért küzdött. Nekünk sikerült egyenlítenünk. Az 56. percben, a hazai 16-os bal csücskénél Cseresnyés jobbal visszahúzta a labdát, és nagyon okosan nem teljes erővel, de kissé ívelten helyezve kapura lőtt, a labda a meglepett kapus mellett a kapu bal oldalába kötött ki, 1–1! Szemfüles, és fontos gól volt!

A hazaiak a vezető gólért küzdöttek, e helyet ők kaptak gólt. A 66. percben szögletet rúghattunk a jobb oldalról. A beívelt játékszert felugorva Demeter 8 méterről a hálóba fejelte, amolyan "felhőfejes" volt,12!

Egy perccel később egy sajnálatos esemény történt, Eichardt, a PVSK védője, összefutott Winkler kapussal, és súlyosan megsérült. A játékost a sürgősségi osztályra vitték.

Egy ellentámadás után a 68. percben egyenlítettek a hazaiak, Gáspár Marcell, mintegy 25 méterről rálőtte a labdát kapura. Winkler vetődött, de pechjére a labda közvetlenül előtte lepattant, és hiába ért bele kapusunk a labda a bal sarokba vágódott, 2–2! Ennél a gólnál, talán éppen a felpattant labda miatt, kapusunk kevésbé hibáztatható, viszont a védők ketten is lemaradtak, odaléphettek volna.

Az utolsó negyed óra a küzdelem jegyében telt. Természetesen mindkét csapat a három pontért küzdött, néhány lapot is kiosztott a játékvezető, és még a 94. percben is akadtak izgalmas szituációk, de több gól már nem esett, maradt a végül igazságosnak mondható döntetlen.

Sok mindent el lehet mondani erről a szomszédvári rangadóról, de azt hogy unalmas volt, vagy eseménytelen, azt biztosan nem. Esett négy gól, voltak sárga lapok, és egy sajnálatos sérülés, de az megállapítható, hogy rendkívül sportszerű meccsen alakult ki a döntetlen eredmény.

Bánhegyi Zsolt vezetőedző, PVSK: Elégedett vagyok, meg egy kicsit bosszús is. Két véleményes furcsa eset is volt a büntetőterületen belül, de ezzel már kár foglalkozni. Ha valaki a találkozó előtt azt mondja, írjam alá a döntetlent, megtettem volna. Így a meccs után, már más a helyzet. Sok gólszerzési lehetőségünk volt, de elhibáztuk, annak ellenére ma játszottunk a legjobban, ebben a bajnokságban. Egy nagyon jó csapat otthonában szereztünk egy pontot. Sajnálom, hogy egyik legjobb védőm megsérült, remélem nincs nagyobb baj, és mielőbbi felépülést kívánok neki. Gratulálok a fiúknak, ma remekül küzdöttek, és jól is játszottak, büszke vagyok rájuk.

Események

2024. október

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap