Az érettségi után Budapestre, az MTK-hoz került. Ahol két évig volt biztos csapattag, és csaknem egyedüli jelölt az akkor formálódó Aranycsapat balszélső posztjára. Sajnos, egy 1948-as csepeli bajnokin elszenvedett súlyos sérülés miatt mégis kimaradt a válogatott keretből. Mindössze a B-válogatottban léphetett egyszer pályára, a lengyelek ellen 1948-ban, a 8-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét.

1950-ben igazolt a Pécsi Lokomotívhoz, ettől kezdve játékosként, majd edzőként csaknem négy évtizeden át szolgálta a PVSK-t. Az MTK-tól Nagykanizsára, majd 1950-ben a Pécsi Lokomotívhoz igazolt. 1951-ben a vasutasok följutottak az NB I-be, de rögtön ki is estek, majd 1953-ban újra megnyerte a másodosztályt a Lokomotív, de az osztályozókon elbukott.

1955-ben a Pécsi Dózsa kapott NB I-es jogot, akkor odaigazolt. 1961-es visszatérése után hét évig játszott a PVSK-ban, majd megjárva a különböző korosztályokat, és az első csapatot is, csaknem két évtizeden át, 1988-ig volt edző. Pályafutását, szinte az egész életét a Vasúthoz való kötődés határozta meg, fiú unokája is labdarúgó lett.

A PVSK-ért végzett munkáját az elnökség 2014-ben Aranygyűrű kitüntetéssel ismerte el. Életének 91. esztendejében, a PVSK Centenáriumi évében, 2019. június 17-én hunyt el Pécsett.