Idősebb Kőhegyi István, aki a PVSK-ban néhány évben párhuzamosan két sportágban is szerepelt. Tavasszal és ősszel a labdarúgókat, télen pedig a kosárlabdázókat erősítette, az utóbbi szakosztálynak egyik alapítója is volt.
Kőhegyi István 1924. november 4-én Pécsett született. Az Ágoston téri iskolába, majd a Pius Gimnáziumba járt, iskolai padtársa, az akkor már a PVSK labdarúgójaként sportoló Meggyes Lajos hívta az egyesülethez 1941-ben.
Mivel éppen tél volt, és így nem tudtak focizni, ezért Meggyes Lajos az iskola labdarúgóiból szervezett egy kosárlabdacsapatot. Edző nélkül, a PEAC Kisállomás melletti csarnokában, záróra után tudtak csak gyakorolni, és egy évvel később, 1943-ban már a hivatalos városi bajnokságban indultak, ahol sikerült legyőzniük az akkori favoritot, a PEAC-ot, így megnyerték a bajnokságot.

Egy alkalommal Kőhegyi István vetette fel, hogy alakítsák meg a PVSK kosárlabda szakosztályát. Miután id. Mintál Tibort, az egyesület akkori elnökségi tagját is sikerült bevonniuk, olyannyira, hogy még tagja is lett a csapatnak, 1944. május 1-jén megalakult a szakosztály. A férfi mellett rövid időn belül női szakosztály is létrejött.
1951-től az addigra már NB I-es kosárcsapathoz intézőként tért vissza, így segítette újra a kosarasok fejlődését.
1957-től a MÁV, majd az egykori Köztisztasági Vállalat főművezetője lett, később 25 évig volt a Gépipari technikum tanára, innét vonult nyugdíjba. Mivel annak idején gyermekeit is vitte magával a mérkőzésekre, természetes volt, hogy az egész család a PVSK-hoz kötődik. Húga, fia és lánya a kosárlabda, két unokája és dédunokája pedig a labdarúgó szakosztálynak volt tagja.
2017-ben kapta meg a PVSK Aranygyűrűjét. A PVSK Centenáriumi évében, 2019-ben hunyt el.
Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-
