Már 13 évesen tagja lett Kanizsa válogatottjának. 1950-ben igazolt a Pécsi Lokomotívhoz, ettől kezdve játékosként majd edzőként – rövid megszakítással – csaknem négy évtizeden át szolgálta a Vasutas-csapatot. Kétszer is sérülés miatt marad ki az Aranycsapatból. Először, amikor az érettségi után Budapestre került, és két évig biztos csapattag volt az MTK-ban, és csaknem egyedüli jelölt az akkor még csak formálódó Aranycsapat balszélső posztjára. Sajnos, egy 1948-as csepeli bajnokin elszenvedett súlyos térdsérülés miatt még is kimaradt.

Másodszor akkor, amikor az osztrákok ellen készült a csapat, sajnos ismét megsérült, így megint odalett a címeres mez. A B-válogatottban viszont egyszer pályára léphetett, a lengyelek ellen 1948-ban, a 8-2-es győzelemből két góllal vette ki a részét.

Az MTK-tól Kanizsára, majd 1950-ben a Pécsi Lokomotívhoz igazolt. 1951-ben a följutottak az NB I-be, de rögtön ki is estek; 1953-ban ismét megnyerte a másodosztályt a Lokomotív, de az osztályozón a Diósgyőr ellen elbuktak. 1955-ben a Pécsi Dózsa kapott NB I-es jogot kapott, akkor ő is a Dózsához került. 1961-es visszatérése után hét évig játszott a PVSK-ban, majd megjárva a különböző korosztályokat és az első csapatot is, 23 esztendeig, 1988-ig volt edző. Pályafutását, szinte az egész életét a Vasúthoz való kötődés határozta meg.

Kiemelkedő sportolói pályafutását a PVSK Elnöksége 2004-ben „ A PVSK Aranygyűrű” kitüntetéssel ismerte el, és „Örökös Tiszteletbeli Taggá” fogadta.

A PVSK Labdarúgó Szakosztálya vezetősége, valamint Czerpán István a PVSK Elnöke, otthonában köszöntötte Horváth Lászlót 85. születésnapján. Ma visszavonultan él családi körben.

Isten éltesse Laci bácsi!

A képen Horváth László az álló sorban balról az első

Nyilas László