Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az alapok megvannak, már csak szilárd építőanyag kell

Felnőtt labdarúgó csapatunk 2024-es félévében a valós célok teljesítésének szándéka (felzárkózás a középmezőnyhöz a táblázaton), valamint a fiatalokra épülő, hosszú távon sikeres szakosztályi modell megvalósítása, és egy jövőbeni utánpótlásra épülő csapat gerincének kialakítása, egyaránt jelen volt.

Mi az, amit sikerült elérni az elmúlt félévben, és milyen feladatok maradnak a tavaszi szezonra, ezekre a kérdésekre kerestünk választ Bánhegyi Zsolttal, a PVSK felnőtt labdarúgó csapatának vezetőedzőjével közösen, amikor a csapat előző félévadi szereplését értékeltük.

Voltak jó, és voltak gyengébb mérkőzései is a csapatnak. A vesztes találkozók után érzett szomorúság, vagy inkább a bonyolult, de sikeres feladat-megoldások utáni öröm volt jellemző ebben a bajnoki félévadban?

Azt gondolom, mindkettő jelen volt az elmúlt évben. A felkészülés megkezdése előtt, sokan távoztak a csapattól, ezért új stratégiát dolgoztunk ki. Elhatároztuk, hogy az egyesület fiatal tehetségeire építjük az együttest. Amikor a nyáron átvettem a csapatot, azzal szembesültem, hogy sokan távoztak, szinte már minden megyei együttesben van PVSK-s, aki előzőleg nálunk játszott. Helyükre fiatalokat kellett beépíteni, és ez egy nagyon komplex, sok örömet jelentő, de nagy koncentrációt igénylő munka volt, amely lényegében jelenleg is folyik a szakosztályban.



Egyáltalán, tisztázni kellene, mit értünk fiatalítás alatt. A kényszer szülte ifjú labdarúgók, olykor csak a sérült, vagy beteg játékosok helyettesítése miatti gyors bevetését, vagy a tudatos tervszerű, folyamatos képzésen alapuló fiatal labdarúgók fokozatos beépítését a csapatba, olykor az idősebb játékosok segítségével. Nálunk melyik folyamat zajlik, most?

Azt mondhatom, mindkettő jelen van, de itt még egy picit a fiatalok felé billen a mérleg nyelve. Nálunk nincsenek más egyesületnél eltöltött hosszú pályafutás utáni úgynevezett „levezetők”, mi a sikeres U19-es csapatból álló fiatal magot próbáltuk felépíteni. A külső körülmények miatt kicsit felgyorsult a fiatalítás folyamata, ami sok esetben, a rutinhiányban, és az ebből következő kiélezett meccsek elvesztésében csúcsosodott ki. De voltak nagyon jó találkozók is, amelyeken azt játszottuk, amit elképzeltünk, és megbeszéltünk. Tudomásul kell venni, hogy mi utánpótlás nevelő egyesület vagyunk, ez az utunk, amelyen elindultunk, és haladunk is. Ezeket a gyerekeket majd el kell vezetni a labdarúgás magasabb szintjére, ez a felelősségünk, miközben nevelni, és felelősséggel oktatni is kell őket. És sokan tovább szeretnének tanulni, tehát össze kell egyeztetni a tanulást is a sporttal.

Az eltervezett feladatokból mit sikerült megvalósítani?

Ha azt nézem, hol állunk a tabellán, akkor kevesebbet, de ha azt nézem, honnét indultunk, és arra fókuszálunk, hogy az utolsó néhány találkozón már fokozatosan fejlődtünk, javult a játékunk, nőt a taktikai fegyelem, akkor nagyon sokat. Kezdésnek legyőztük a Siklóst, megvertük a Komlót, Harkányt, nagy meccsen kaptunk ki a PEAC, a Bóly, Villány csapataitól, ezzel a pozitív momentumok felé billen a mérleg. Az egyetemisták elleni mérkőzés az egyik legjobb volt a félévben, ott talán nyernünk kellett volna. Úgy gondolom, kis odafigyeléssel lehetne három-négy ponttal több a jelenlegi tíz helyett, és ezzel ott lennénk a középmezőnyben. A kitűzött cél, hogy minimum két csapatot előzzünk meg a bajnokság végére, ez tavaszra még összejöhet, nem kizárt a dobogóközeli helyezés sem. De ehhez az elől álló csapatok ellen jól kell szerepelni. Stabilitás kell, mi az egyik legkevebb gólt kaptuk, de kevés gólt, mindösszesen kilencet lőttük a csapatok közül. Javítani kell ezen, mert hiába jó a védekezésünk, ha a kapura nem vagyunk veszélyesek.



Ha a pozitívumokat kellene kiemelni a csapat vonatkozásában, mik lennének ezek?

A lelkesedést, küzdőszellemet, és az elkötelezettséget emelném ki. Hosszú időbe telt, míg a fiatalok megértették, akár egyéni, akár csapatszintről beszélünk, csak úgy lehetünk sikeresek, ha mindig mindent megteszünk a győzelemért. A végére már összeállt az együttes, látszott, hogy mit akarunk játszani. Olyan szintre kerültünk, hogy le tudjuk rakni az alapokat, mert állandóság nélkül nincs építkezés.

Edzői pályafutásodban, hol helyezkedik el ez a félév?

Kicsit ellentmondásos érzéseim vannak, hiszen eddig is az utánpótlásban dolgoztam, imádok fiatalokkal foglalkozni. Ha így nézzük, nyilván voltak sikeresebb éveim is, de kárpótol, és magával ragad fiatal játékosaim lendülete, és az, hogy megtanítsam őket valamire, amely elsajátítása után jobb játékossá válnak. De a PVSK, az PVSK, nekem is. Egy több mint száz éves egyesületnél vannak kötelezettségek, és vannak olyan feladatok, melyet minden körülmények között meg kell próbálni jól megoldani. Én hosszútávon gondolkodom itt az egyesületnél, és sokáig szeretnék tenni a sikerekért. Én már dolgoztam magasabb osztályban is, Komlón, Szentlőrincen, tudom milyen az a légkőr, ide egyszer ismét el szeretnék jutni, de ha kell, és úgy hozza a sors, az utánpótlásban is szívesen dolgozom a PVSK-ért.

Események

2025. január

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap