Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Két jól felkészített, és a találkozón végig maximális erőbedobással küzdő csapat közül ma a helyzeteit remekül kihasználó Vasút nyert.

Az ötvenes évektől kezdve mindig összetalálkozott ez a két csapat valamilyen tét-vagy barátságos mérkőzésen. Annak ellenére is jó mérkőzést remélhettünk, hogy ez a PEAC második csapata volt, amely szintén nagyon jó játékerőt képvisel, hárman is visszajátszottak az NB III-as csapatból.

Az előjelek nem voltak ránk nézve kedvezőek, hiszen Varga eltiltás, Farkas pedig sérülés miatt nem játszhatott.

PTE-PEAC II. - PVSK. 1-2 (0-1)

Baranya Vármegyei bajnokság, I. o., 3. forduló, PMFC Stadion, Pécs, 178 néző

Vezette: Maráz Zsolt (Pál József, Tóth József)

Góllövők: Gelencsér B. 70. perc, büntetőből, illetve, Catrone I. 2. perc, Cseresnyés F. 73. perc

PVSK: Holenka–Mitrovik, Tornyos, Nagy, Tóth–Kispál, Filó, Cseresnyés–Kondor (Lakatos), Pánovics (Nagy)–Catrone Szakmai csapatvezető: Tomin Milán, Edző: Bánhegyi Zsolt

I. félidő:

Remekül kezdődött számunkra a találkozó. Már a 2. percben vezetést szereztünk. Catrone kapott labdát középen, mintegy 20 m-re a kaputól. Elindult balra, egymás után rázta le magáról a védőket, majd kissé balra sodródva, mintegy 12 m-ről ballal kilőtte a bal alsó sarkot, 0-1!

Nagyszerű egyéni teljesítmény volt, amely megadta meccs alaphangját. Ebből a helyzetkihasználásból is látszott, hogy Catrone minden megmozdulása veszélyt jelent az ellenfélre nézvést, és olykor két embert is leköt.

Ráhajtott a PEAC, többet birtokolta a labdát, de igazi gólhelyzetet nem tudott kialakítani, mi elsősorban a kontrákra koncentráltunk, volt egy-két ügyes ellen akció, de eszek nem jutottak el a hazai kapuig, vagy veszélytelen lövésekbe torkollottak. Ami a PEAC részéről veszélyes lehetett volna, azok a pontrúgások voltak, de ezek elkerülték a kapunkat.

Bár ebben a játékrészben nagy iramot diktált mindkét csapat, a játék főleg a középpályán folyt, a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. Nagyjából ennyi volt az első félidő romantikája.

II. félidő:

Kicsit féltettük a csapatunkat ettől a játékrésztől, mert a hazaiak mindent mozgósítottak az egyenlítés érdekében.

Ennek meg is lett az eredménye, néhány pontrúgás, és szöglet után a 70. percben sikerült gólt lőniük, igaz 11-esből.

Egy védői becsúszó szerelés után, sokak szerint véleményes, de a játékvezető által határozottan megítélt büntetőt, Gelencsér Bálint lőtte be a kapunkba, ezzel egyenlített a PEAC, 1–1!

Meglepően jól jöttünk ki a büntető okozta szituációból. Sok keresztátadás, pontos passzok, és inkább előrejáték jellemezte a következő néhány, egészen pontosan három percet, mert ennyi telt el, és ismét vezettünk.

A 73. percben Cseresnyés, az ellenfél tizenhatosánál rácsapott labdára, ballal elpöckölte azt, amelyet egy utolsónak helyezkedő védő könnyelműen dédelgetett. Megkerülve őt megindult a kapu felé, teljesen egyedül mehetett, és a kifutó kapus mellett ballal, a kapu bal oldalába lőtt. Felrobbant a vendég kispad, mindenki szinte egy emberként ugrott fel a helyéről, mindenki Ferit éltette, tegyük hozzá, jogosan, mert ez egy nagyon kivételes megmozdulás volt. Ma minden bal lábbal és balra történt, mégsem mondhatjuk, hogy balul sült el ez a mérkőzés, 1-2!

Az utolsó 20 percet gyakorlatilag végig támadtak a hazaiak, de néhány pontrúgás és szöglet kivételével semmilyen veszélyt nem jelentettek a kapunkra.

A két nagymúltó, és sokszor magasabb osztályban szereplő csapat meccsére meglepően sokan voltak kíváncsiak. A PVSK azzal nyert, hogy a nagyszerű helyzetkihasználása mellett, rendkívül fegyelmezetten védekezett. A PEAC, bár végigtámadta az utolsó perceket, és voltak is helyzetei, nem tudott egyenlíteni. Ha mindet mérlegre teszünk, megállapíthatjuk, hogy ha nem is volt nagyon magas színvonalú ez a mérkőzés, de nagyon küzdelmes összecsapást, és három szép gólt láthatott a helyi rangadó szépszámú közönsége.

Dicséretes, hogy a PVSK három mérkőzésen hat pontot szerzett, és azt a jelen lévők közül sokan megállapították, hogy ezen a rendkívül sportszerű találkozón is, megérdemelten nyert a Vasút. Szerdán Beremenden kupamérkőzésen szerepelnek focistáink.

Bánhegyi Zsolt vezetőedző, PVSK. – A győzelmünk annak köszönhető, hogy ma rendkívül jól használtuk ki a gólhelyzeteinket. Remek egyéni teljesítményeket láthattunk, a csapatmunka, benne a védekezésünk nagyon fegyelmezett volt. Különösen az utolsó negyed órában, amikor nagy nyomás nehezedett ránk. A hétközi nagy intenzitású edzésmunka eredménye már láthatóvá válik. Az ellenfelünk mindent megtett a győzelemért, de úgy érzem, a fent elmondottak tükrében, ma mi voltunk a jobbak, és megérdemeltük a három pontot.

Események

2025. szeptember

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap