Vida István, túl a negyvenen az egyik húzóembere a PVSK labdarúgó csapatának. A játékosként sok csapatban megfordult, és minden meccsen példamutatón küzdő, elveszett labdát nem ismerő játékost azzal a kérdéssel hívtam fel telefonon mit csinál most, amikor mérkőzéseket nem lehet játszani, viszont karban kell tartani a testet. "Nagyon, nagyon hiányzik a foci" - kezdte a rá jellemző megfontoltsággal a mondandóját. "Hiányzik a hangulat, a légkör, az a feszültség, amit egy meccs ad, de ez van. Több évtizedes pályafutásom alatt, még ilyen nem volt, de ehhez kell most alkalmazkodni. Természetesen tartom a kapcsolatot a vezetőedzővel Kósa Sanyival, és a játékostársaimmal is. Mivel a beremendi lakóhelyemhez nagyon közeli Egyházasharasztiban laknak szüleim, náluk sokat dolgozom. Földjeink is vannak a ház körül, mivel szüleim már idősek, nagyrészt én csinálom a háztájit, nekem a napi 4-6 óra fizikai munka adott. Ennél jobb erőnléti feladat nem hiszem, hogy kell. Otthon Beremenden a fiammal gyakorolunk, passzolgatunk, lábteniszezünk, természetesen a biztonsági intézkedéseket maximálisan betartva, de ez mégsem ugyanaz, mint a meccs.

Vida „Pilu” nem most kezdte a focit, de nem sértődik meg, amikor a kora ürügyén azt firtatom, neki nehezebb-e a kondicionális szintentartás. "Sosem volt súlyfeleslegem, nekem szenvedélyem a foci. Szeretem a PVSK-t, a társakat. Mindent megteszek azért, hogyha majd elindul az igazi munka, jó fizikai és pszichés állapotban legyek. Nagyon várom már, és addig is mindent elkövetek, hogy ugyanolyan, vagy talán még jobb állapotban legyek, mint voltam a leállás előtt" - fejezte be Vida István, és elindult, hogy befejezze a megkezdett munkáját a ház körül.

Nyilas László