Egy csapat teljesítményét sokféle közelítéssel értékelhetjük, de a legkézenfekvőbb, ha a kitűzött cél megvalósulása, valamint az önmagunkhoz mért fejlődés szempontjából tesszük ezt.

Lehet itt különböző logisztikai, mérési és egyéb számokkal is kifejezhető táblázatokat elemezni, de ha csak a számok alapján, vagy az előző évekhez történő összehasonlításban tesszük meg értékelésünket, hamis képet kapunk. Legjobb, ha a valóságos tények talaján maradunk.
Bánhegyi Zsolt edzővel is megpróbáltuk elemezni ezt a sokrétű témát.
Volt-e meghatározott helyezési cél?
Ehhez vissza kell mennünk az előző bajnoksághoz. Akkor kilenc csapat vett részt a Vármegye I-es bajnokságban, mi 16 ponttal a 9. helyen végeztünk. Most tíz csapat van, és a félidőben a hetedik helyen állunk egy elmaradt meccsel, és már van 14 pontunk. Tehát ha csak ezt nézzük előre léptünk, és a cél is ez volt, hogy valahol a középmezőnyben várjuk a tavaszt.
Vannak az értékelésre vonatkozó más szempontok is?
Természetesen vannak. Mi deklaráltan utánpótlás nevelő egyesület vagyunk, nálunk a közösség szempontjait is szem előtt tartó nevelési, és egy szakmailag évről-évre fejlődő egyéni képzést is figyelembe vevő oktatási folyamat zajlik. Meggyőződésem, hogy a hangsúly a jövő, talán országosan is, a saját nevelésű játékosokon van, és hosszútávon lesz is a jövőben. Ha szétnézünk a csapatoknál, nagyon sok volt játékosunk játszik a különböző megyei bajnokságokban. A legnagyobb kihívás, hogy a játékosokat hogyan tudjuk megtartani, ebben a több, mint száz éves PVSK-nak még mindig van vonzereje.

Miként sikerült a fiatalok beépítése, a tapasztalat hiánya miatt lehet- e reálisan értékelni, vagy akár kritikát gyakorolni a sokszor két fronton is helytállni kényszerülő játékosok vonatkozásában?
Ami örvendetes, hogy vannak tehetségeink, akik felnőtt szinten is helyt tudnak állni, bármikor bevethetők, az egy másik kérdés, hogy mennyire sikerült betartanunk a fokozatosság elvét. Sajnos, sokszor a kényszer miatt is gyakran kellett nagyon fiatal csapattal pályára lépnünk, és ez a rutinhiány miatt néha megbosszulta magát. Öten játszottak szinte állandóan az utánpótlásból át a felnőttekhez. Ez természetesen nemcsak fizikailag, de pszichésen is nagyon megterhelő volt. Azt tudni kell, hogy beépítésükkor nagyon körültekintőnek kell lennünk, mert a nagy terhelés, az állandó feszültség igencsak igénybe veszi a fiatal szervezetet, ezért hullámzó a teljesítményük is.
Melyik volt a legjobb, és melyik a nagy csalódást keltő mérkőzés ebben a bajnoki szezonban?
Mindkét mérkőzés a PEAC ellen volt. Az őszi találkozón nagy bravúrt hajtottunk végre, 2-1-re nyertünk a Stadion utcában. A legnagyobb kudarc is ehhez a csapathoz kötődik, hiszen az utolsó előtti fordulóban hat gólt kaptunk a Verseny utcában. Nem szabad ilyen nagy amplitúdóval szerepelni, alaposan kitárgyaltuk, elemeztük ezeket a mérkőzéseket is. Megemlíteném a remek bajnoki rajtot, hiszen még augusztusban 3-1-re nyertünk a Bóly ellen, az első fordulóban.

Mikor kezdődik a felkészülés is lesznek-e edzőmérkőzések?
Január elején, hetedikén szerdán kezdünk, és az első fázisban a játék és az erőnlét lesz fókuszban, természetesen lesznek edzőmeccsek is, de a programról később tudunk majd részletesebben beszámolni. Olyan ellenfeleket keresünk, akik ellen komoly erőfeszítést kell kifejtenünk, akár magasabb osztályban szereplők közül is.
Már szinte biztosan játszunk a Majos, a Kaposfüred, a Donji Miholjac és még egy horvát csapat ellen, nem ebben a sorrendben, az időpontokat később egyeztetjük majd – fejezte be az évértékelőt Bánhegyi Zsolt.

Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-
