Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

A sellyei tornán a hazaiak mellett a PEAC és A PMFC hasonló korosztályú csapatát előzték meg a srácok.

A hétvégén Sellyén rendezték meg az U11 tornasorozat első fordulóját, melyen a PVSK Korosztályos csapata is részt vett. Sőt, ha már ott voltak a fiatalok, nagynevű ellenfeleiket megelőzve, meg is nyerték a tornasorozat legelső állomását. Ehhez, három mérkőzésen kellett jól szerepelni, lássuk, hogy sikerült… Az értékelésben Wágner Tamás, a csapat edzője volt a segítségünkre:

Az első mérkőzésünk a Sellye csapata ellen volt. Hamar felvették a srácok a ritmust gyorsan vezetést szereztünk. Végig kézben tartottuk a mérkőzést az ellenfél nem veszélyeztette a kapunkat, hála a kitűnő védőmunkának az eredmény 12-0 a PVSK javára.

A második mérkőzésünket a PEAC csapata ellen játszottuk. Az első pár percben ment az adok-kapok, de szerencsére hamar megszereztük a vezetést és ez megnyugtatta a fiúkat. Utána már nyugodtan játszottak, az eredmény 7-0 lett a PVSK javára.

A harmadik, döntőnek is beillő mérkőzés ígérkezett a legnehezebbnek, hiszen a PMFC csapata volt az ellenfél. Arra kértem a srácokat, nem támadjunk ki, inkább kontrákra játszunk. Szerencsére ez jó döntésnek bizonyult, megszereztük a vezető gólt. Ezután, feljebb toltuk a védekezésünket és a saját térfelükön támadtuk le őket, amiből kialakult néhány gólhelyzet is, de sajnos nem sikerült ezeket gólra váltani. A második félidőben már jobban ránk tudtak jönni látszott, hogy elfáradtunk, ami nem is csoda, hiszen csak két cserejátékosunk volt. Sajnos az utolsó percekben a PMFC kiegyenlített, ezzel ki is alakult a végeredmény.

A jobb gólkülönbségünknek köszönhetően a PVSK csapata lett a forduló győztese! Nagyon büszke vagyok a fiúkra, keményen hajtottak és küzdöttek végig és maximálisan betartották a kért instrukciókat – fejezte be az értékelést Wágner Tamás.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap