Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Óvodások és kisiskolások voltak a vendégeink

Harminchét csapat és háromszáz gyerek sportolt ma a Verseny utcában.

Visszavonhatatlanul itt a tavasz… A hirtelen ránk szakadt jó idő, a verőfényes napsütés és a mindenkit megviselő óraátállítás mellett ennek csalhatatlan jele az is, hogy végre szabadtéri rendezvényen láthattuk vendégül a város Bozsik programban részt vevő óvodáit és iskoláit. Egészen pontosan az Bozsik Intézményi Program keretén belül. A különbségről és a részletekről a nap fő szervezőjét és koordinátorát a PVSK utánpótlásedzőjét, Pintér Tibort kérdeztük.

A mai rendezvényünk a Bozsik Intézményi Program keretein belül kerül megrendezésre. A PVSK csoport idén alakult meg, tizennégy intézménnyel kezdtük meg a közös munkát, hat óvoda és nyolc általános iskola. Minden intézmény több csapattal indult, így végül harminchét csapat vett részt a mai tornán, ez hozzávetőlegesen háromszáz fős létszám, vagyis háromszáz gyermek mozgásigényének sikerült helyszínt biztosítanunk. Háromszor egy órás programokat szerveztünk, az óvodásoknak külön két részletben, az iskolásoknak három részletben. Összesen kilenc pályát jelöltünk ki a gyerekek számára. Négy ilyen tornát szervezünk egy naptári évben, egyet a téli időszakban, teremben.

- Miről szól az Bozsik Intézményi Program?

- Tulajdonképpen leginkább arról, hogy a gyerekek szabadon játszanak, ne csak kötött egyesületi edzések legyenek, hanem egy lazább iskolai foci is. Nagyon sok gyereket tudunk innen később egyesületebe integrálni, természetesen edzői szemmel is figyeljük a gyerekeket.

- Sikerült ma is tehetséget felfedezni?

- Nagyon sok a tehetséges gyerek, de nehéz olyat találni, aki még nem sportol egyesületi kereteken belül. A Köztársaság Téri Általános Iskola egyik tanulóját viszont szeretném meghívni egy edzésre ide a PVSK-hoz.

Az említett intézmény testnevelő tanára ennek szemlátomást nagyon örült. Petkó Dániel Miklóst erről is kérdeztük.

Két korcsoporttal jöttünk el a mai versenyre és elég szép eredményeket értünk el. Az első korcsoporttal háromból két mérkőzést nyertünk meg, a második korcsoporttal mindhármat. Meg lett az eredménye, hogy év eleje óta rendszeresen, heti két-két edzéssel, készültünk a tornára. Ráadásul egyik tehetséges játékosunk Nikolics Sándor neve bekerült Pintér Tibor noteszébe. Én személy szerint nagyon szeretném, ha ő ide a PVSK-hoz járhatna edzésre, és ezért mindent meg is teszek. Először a szülökkel kell ezt megbeszélni, majd, ha megvan a hozzájárulás a gyerek próbaedzésen vesz részt, itt megnézik, és eldöntik, hogy alkalmas-e az egyesületi szintű sportolásra.

A legkisebbek között is sok-sok jómozgású gyermeket láttunk, de rájuk fokozottan igaz, ami a nagyobbakra is: elsősorban a mozgás megszerettetése a cél.

Lobodáné Somlai Erika a Vasasi óvoda vezetője a nap történéseit és tapasztalatait így értékelte:

Intézményünk a kezdetektől részt vesz a Bozsik Program rendezvényein. Könnyű helyzetben vagyunk, gyermekeink nagyon szeretik a mozgást. Ebben sokat segít ez a program, nagyon jó dolog, hogy csatlakozni tudtunk ehhez. Óriási segítség még az a sok eszköz, amit támogatás formájában megkaptunk. Mi is tervezzük, hogy egy műfüves pályát létesítünk intézményünk területén. Reméljük ezt sikerül megvalósítanunk még az idei évben.

- Látjuk, hogy a gyerekek nagyon élvezik a játékot. Mennyiben segíti ez az önök munkáját?

- Mivel mi egy nagy mozgásigénnyel rendelkező csapat vagyunk, óvodánk nagy udvarral rendelkezik, amit a gyerekek ki is használnak. A mi gyerekeink hozzá vannak szokva, szoktatva a sok mozgáshoz, a délutáni alvással biztosan nem lesz gond. Az látjuk és tapasztaljuk, hogy a mozgás jó irányban hat a gondolkodási műveleteikre, a fegyelemre, erősíti a versenyszellemet, de talán a legfontosabb a közösségi szellem alakítása.

Visszavonhatatlanul itt a tavasz, itt a jó idő. Öröm volt látni, hogy telik meg élettel a PVSK hátsó műfüves pályája is. Csak azt a fránya óraátállítást tudnánk már megúszni…

Események

2022. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap