Soha nem tapasztalt feladat, kihívásokkal
A nagy kérdés az, hogy mikor folytatódik az eddigi életünk, amelynek szerves része a sport. Az is rejtély, hogy mi párolog el a meglévő tudásból, mi az amit kis korrekcióval helyre lehet állítani, és mi az, ami már bepótolhatatlan.
A nehéz helyzetekben a leleményesség is segít
A PVSK U13-as országos bajnokságban szereplő csapatának tagjai, amellett, hogy mindannyian végrehajtják a kiszabott edzésfeladatokat, egyesek még leleményességükkel is próbálnak kitűnni.
Ők fokozottan igénylik a támogatást
Működik két olyan labdarúgó csapatunk, a Meszesi Általános iskolában, akik javarészt a környék hátrányos helyzetű gyermekeiből állnak, és akik ebben a nehéz helyzetben, még jobban igénylik a támogatást.
Labdarúgó Utánpótlás Bajnokság - hétvégi mérkőzések
Kiütéses győzelem, döntetlen, vereség és 21-0-nál félbeszakadt mérkőzés - mozgalmas hétvége volt
U15: Futsal-bajnok lett a csapat!
Megnyerte a Baranya Megyei Futsal Bajnokság döntőjét egyesületünk U15-ös csapata. Schneider Gábor tanítványai a bólyi fináléban bizonyultak a legeredményesebbnek.
Labdarúgó Utánpótlás Bajnokság - 14. forduló
Az NB I-es, az NB II-es, illetve az NB III-as bajnokságokban szereplő csapataink eredményei.
U14-es mérkőzés: Szentlőrinci SE - PVSK 1-8 (0-4)
Férfi Labdarúgás NB II. D-Ny. U14-es bajnokság 14. forduló. Szentlőrinc
A jelen fiatal játékosai jelenthetik a jövőt
Ránézve a Megye I-es labdarúgó tabellára azt láthatjuk, hogy a 7. helyen áll csapatunk, és az ellőttünk helyet foglalók pontszámait nézve, a négy közé jutás nagyon valószínűtlennek tűnik.
U15, U13: Futsal eredmények
A tavaszi nagypályás rajt előtt, U15, és U13-as korosztályú labdarúgócsapataink teremben, a Futsal bajnokság 3. fordulójában mérették meg magukat.
XVI. Dél-Zselic Kupa – két éremmel tértünk haza
Egy ezüst- és egy bronzéremmel tértek haza U13-as korosztályú labdarúgóink a Dél-Zselic Kupáról. A PVSK csapatából került ki a torna legjobb játékosa is.
U19, U17: Futsal eredmények
A futsal torna 3. fordulójában léptek pályára U19, illetve U17-es korosztályú csapataink.
A tudás mindig kamatozik II.
A labdarúgó utánpótlás képzés két nagyon fontos feltétele, a jó szakember, a modern tudással bíró edző. A PVSK két játékosa, egy edzője, valamint egy kommunikációs munkatársa is elvégezte a Grassroots „C” edzői tanfolyamot.
A tudás mindig kamatozik
A labdarúgó utánpótlás képzés egyik nagyon fontos feltétele, a jó szakember, a modern tudással bíró edző. A PVSK labdarúgó szakosztályából többen elvégezték a Grassroots „C” edző tanfolyamot.
Események
2024. július
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-