Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Magyar - görög PVSK részvétellel

Utánpótlás labdarúgóink is részt vettek az év utolsó válogatott mérkőzésén, egyelőre csak nézőként.

Vasárnap játszotta idei utolsó felkészülési mérkőzését a Magyar válogatott. Egyesületünk nyolcvan sportolója illetve öt utánpótlás edzője látogatott Budapestre, és szurkolta ki a 2-1 győzelmet. Közel harminc szülői is elkísérté a fiúkat, akik nagyon élvezték a látottakat és már alig várják a következő lehetőséget.

A szervezésről, a lehetőségről Pintér Tibor a PVSK labdarúgó utánpótlás szakosztályának vezetője beszélt:

Első körben 12-15 éves korosztályt céloztuk meg, nekik tudtunk biztosítani jegyeket illetve egy kisbuszt. Beszámolók alapján a hideg idő sem riasztotta vissza a sportolókat, akik egy hatalmas élménnyel lettek gazdagabbak.

Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz lehetősége a fiatloknak, hogy ellátogassanak egy-egy válogatott mérkőzésre, hiszen a mellett, hogy nagy élmény és plusz motiváció, még nagyszerű csapatépítési lehetőség is.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap