Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Körzetközponti szakmai napot rendezett a PVSK

A Bozsik Program tizenkét körzetközpontjának vezetői és az MLSZ mentorai voltak a vendégeink.

A szakmai nap célja, hogy a Bozsik Program körzetközpontjai lehetőséget kapjanak a sportegyesületeikben folyó munka bemutatására. Nagyszerű alkalom ez arra, kötetlen, baráti beszélgetések formájában a tapasztalataikat kicseréljék, valamint ellessenek egymástól hasznos, a munkájukat segítő és megkönnyítő módszereket. A körzetközpontok vezetői szemmel láthatóan éltek is a lehetősséggel, a legtöbben még játékoskorukból ismerik egymást, csapattársakként, esetleg ellenfelekként. A szakmai nap házigazdájának szerepét Rónai István, körzetközpont vezető, a PVSK élő legendája látta el.

- Az egyik cél, hogy jobban megismerjük egymást, a másik, hogy ha valaki tud valamit, az mondja, vagyis ossza meg a többiekkel. A harmadik, hogy az év végére össze kell, hogy rakjunk egy U13-as válogatottat a baranyai körzetből. A körzetközponti válogatottak majd az év végén, egy torna keretén belül meg is mérettetnek – mondta Rónai István.

A tegnapi napon tehát a PVSK-n volt a sor, hogy mint házigazda vendégül lássa a kollégákat. Ez már a negyedik alkalom volt, hogy a szakemberek szakmai nap keretén beül gyűltek össze. Czerpán István, a PVSK elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki rövid beszédében kitért a megkezdett és gyakorlatilag félkész építkezés helyzetére is. Biztosított mindenkit, hogy a válság ellenére a munka a lehető legrövidebb időn belül be lesz fejezve, tovább emelve ezzel a PVSK-nál folyó szakmai képzés színvonalát. Ezután egy gyors munkaebéden vettek részt a vendégek, majd gőzerővel megkezdődött a szakmai munka.

Pintér Tibor a PVSK Féri Labdarúgó Szakosztályának elnöke ismertette a PVSK labdarúgó utánpótlásának felépítését, majd tőle Pogacsics Krisztián, a kapusszekció vezető edzője, nem mellékesen a felnőtt csapatunk kapusa vette át a szót, aki magas színvonalú, videókkal is színesített előadásában a hat - tizennégy éves korosztály kapusképzésének módszertanát szemléltette. Ezt követően a felnőtt csapat vezetőedzője, Mink Olivér tartotta meg a területvédekezés alapelveit ismertető előadását. Az elméleti rész végén Rónai István foglalta össze az elhangzottakat, majd a szakembergárda átsétált a PVSK egyik műfüves pályájára, ahol egy gyakorlati edzést tekinthettek meg a szakemberek, melyet a PVSK U12-es korosztályú csapata mutatott be.

Mészáros Ferenc, huszonháromszoros válogatott labdarúgó a PMFC, vagyis a tehetségközpont vezetője, aki mentori minőségben volt jelen, ekképpen foglalta össze a nap tanulságait:

- Ez egy szakmai nap, ami MLSZ előírás, amit a körzetközponti kluboknak kötelező jelleggel kell megszervezni. A körzetközponti edzőknek és vezetőknek így lehetőségük van egymástól tanulni, ellesni dolgokat, ami nagyon lényeges, hogy ezek a fiatal korosztályok jól legyenek képezve, ne vesszenek el. Én úgy látom, hogy itt a PVSK-nál nagyon jó munka folyik, nagyon jó irányban mennek a dolgok. Mint vendégek is, jól éreztük magunkat, rendben volt minden- fejezte be mondandóját Mészáros Ferenc.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap