Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hibátlan mérleggel zárták a hétvégét a PVSK ifjú labdarúgói.

A PVSK U11 a sellyei futsal tornasorozat harmadik. fordulóján vett részt Sellyén.

Három mérkőzésen mérettek meg a fiatalok és még a legrangosabb ellenfél ellen sem találtattak könnyűnek, sőt! Három mérkőzésből hármat nyerve, magabiztosan jutottak tovább. A lejátszott mérkőzések alakulásáról Wágner Tamás edző számolt be:

Az első meccsünket a PEAC csapata ellen játszottuk. Már a harmadik percben megszereztük a vezetést. Nagyon sok gólhelyzetet sikerült kialakítani, de az ellenfél kapusa nagyon ügyesen védett. Végig kézben tartottuk a mérkőzést, az eredmény 6-0 a PVSK javára.

Második mérkőzésünket a Sellye csapata ellen vívtuk. Nagyon kellemetlen ellenfél volt a hazai csapat, végig bunker focit játszottak, négy játékossal védekeztek. Nehezen de sikerült azért feltörni a védelmüket, az eredmény 4-0 a PVSK javára.

- Az utolsó mérkőzés ígérkezett a legnehezebbnek. Az ellenfél, a PMFC csapata a legjobb játékosaival érkezett a tornára. Arra kértem a srácokat, hogy az első perctől kezdve támadjanak le. Ez a taktika be is vált nagyon gyorsan lőttünk két gólt, de a félidő vége előtt az ellenfelünk szépített. A második félidőben hamar lőttünk még egy gólt, amire sajnos, ellenfelünk gyorsan válaszolt. Nagyon jó iramú mérkőzést játszottunk, a srácok nem ismertek elveszett labdát végig nagyon nagyot küzdőtek, aminek meg is lett az eredménye 3-2 re győzött a PVSK.

A három forduló összesített mérlege: kilenc mérkőzés, nyolc győzelem, egy döntetlen. Veretlenül jutottunk tovább. Nagyon büszke vagyok a fiúkra keményen hajtottak. Nagyon nagy áldás és öröm egy ilyen szuper csapattal együtt dolgozni!

A PVSK U9-es csapata Harkányban, a Baranya megyei U9-es futsal bajnokság utolsó játéknapján vett részt. A négy lejátszott meccsüket egyaránt megnyerték a srácok. Nem véletlen, hogy edzőjük, Komlós-Hegedűs Renáta is büszke volt a srácokra:

- Magabiztosan, tudatosan, jól játszottak ma a fiúk, megérdemelten nyerték meg mindhárom meccset. Ügyesen tartották a labdát, szépen felépítették a támadásokat, jól is fejezték be. Örülök a sikeres szereplésnek, büszke vagyok rájuk!

A PVSK U9 eredményei:

Villány TC – PVSK 2-4

PMFC – PVSK 1-2

Orfűi Kisgöncöl – PVSK 0-6

PVSK – Gyógyfürdő Harkány 1-0




Kapcsolódó hírek

Teremben a legfiatalabbak

Lehet hó, lehet fagy, a labda, szerencsére, a téli szezonban is pattog. Igaz, teremben.

Elolvasom 2023.02.08. 11:55

Sikeresen szerepelt a PVSK U9 a Dél-Zselic Kupán

Jó hangulatú, magas színvonalú tornán vettek részt a srácok Szigetváron.

Elolvasom 2023.01.31. 11:16

Teremtornák futószalagon

Télen sem pihen a labda. Inkább terembe költözik...

Elolvasom 2023.01.26. 11:42

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap