Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Hangulatos Bozsik tornát rendeztünk a Verseny utcában

A hétvégi volt a szezonbeli harmadik Bozsik torna az U11-es és U13-as korosztályban, ahol a Hosszúhetény, a Pellérd, a Pécsvárad, és a Nagykozár mellett egyesületünk két csapata is szerepelt.

A küzdelmek két pályán, jó időben, jó hangulatban zajlottak, amihez az is hozzájárult, hogy szabályozásaink enyhítése miatt a szülők ismét részt vehettek nézőként az eseményen, s a szezonban eddig megrendezett tornákhoz képest most szerepelt a legtöbb csapat.

A PVSK két csapattal indult az U11-es koroszályban, egy fiatalabb, U10-esekből álló gárdával, illetve egy U11-es együttessel vágott neki a hétvégi mérkőzéseknek. Fiatalabb alakulatunk annak ellenére, hogy az idősebb korosztály ellen versenyzett nagyon jól szerepelt, voltak szép megmozdulásai játékosainknak, de az ellenfél csapatoknál is nagyon sok tehetséges fiatal focista lépett pályára.

Ahogyan azt már megszokhattunk, eredményt a Bozsik tornákon nem hirdetnek, a csapatokat ajándékokkal díjazzák, s emellett minden csapatból az aznap legjobban teljesítő játékos oklevéllel gazdagodik.

A PVSK díjazottjai:

U10-es csapat: Páva Gergő

U11-es csapat: Latorczai László

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap