Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Értékes győzelmet aratott a PVSK U19

Hatalmas fegyvertény a jó erőkből álló Főnix-Gold együttesének legyőzése.

A székesfehérvári Főnix-Gold együttesével hozta össze a sorsolás a PVSK sokra hivatott U19-es csapatát a felsőházi rájátszás második fordulójában. A hétről-hétre, fordulóról-fordulóra két fronton is helytálló fiatalok - hiszen ne feledjük, a PVSK U19 adja a felnőtt megyei I-es bajnokságban szereplő PVSK csapat játékosállományának zömét -, nehéz ellenféllel kerültek szembe, a fehérváriak a második helyen végeztek az U19-es regionális bajnokság B jelű, a PVSK-val párhuzamos csoportjában. Akár csak a mieink a sajátjukban, érdekes mérkőzésre lehetett tehát előzetesen számítani. Ráadásul az időjárás is tréfát űzött a csapatokkal és a szokatlan időpont ellenére is az összecsapásra kilátogató szurkolókkal. A mérkőzés előtt egy órával hózápor, majd a bemelegítés kezdetére már szikrázó napsütés fogadta a csapatokat. Hogy aztán Kreskai játékvezetőnek a mérkőzés kezdetét jelző sípjelére öt percenként váltogassa egymást a szakadó hóesés és a napsütés. Egyvalami volt az időjárás téren állandó: a csontig hatoló, jeges széllel párosuló sarkvidéki hideg.

Ennek megfelelően frissen vágtak bele a mérkőzésbe a csapatok, nagy iramot diktált mindkét együttes. A Főnix-Gold megpróbálta birtokolni a labdát, míg a hazai PVSK inkább a gyors ellenakciókra rendezkedett be. Szerencsére, a mérkőzés ezen időszakában a fekete-fehérek akarata érvényesült: nem telt el negyed óra a meccsből és máris 3-0 volt az eredmény.

Sőt, lehetett volna négy is, Bihari Zsombor lekopírozhatta volna első találatát, egyedül lépett ki a vendégvédők között, de mintegy tíz méterről leadott lövését bravúrral védte a vendégek kapusa. Ebben a szakaszban igazán nagyszerűen játszottak a pécsi srácok, szebbnél-szebb ellentámadásokat vezettek, sőt, még a helyzetkihasználásra sem lehetett panasz, négy helyzetből hármat gólra váltottak. Öröm volt nézni Duraku karakteres játékát, Pánovics zseniális meglátásait és passzait és a lendületet adó szélsőjátékot amit Róth és Ivánovics produkált az oldalvonal mellett. E mellett, a Demeter vezetésével felálló védelem is stabilan állt a lábán az ellenfél labdabirtoklása és a helyenként orkán erejű szembeszél dacára is.

Nem is váratott magára sokat ellenfelünk edzőjének talán nem is túl meglepő húzása: kettős cserét hajtott végre a mérkőzés 17. percében. Nos, ez be is jött, pozitívan sokkolta csapatát, a 32. percre már 3-2 volt az állás. Teljesen átvette a kezdeményezést a vendégcsapat és bizony levegőben lógott az egyenlítés: Zunnert kapus több esetben is csak hatalmas bravúrral mentette meg góltól csapatát. Lendületesebb, gyorsabb lett a cseréktől a Főnix-Gold, különösen Rubos Barnabás és Dulcz Domos volt elemében. Bizony, jókor jött a szünet és nem csak azért, mert a második félidőre a mi csapatunkat támogatta a továbbra is viharos erejű szél…

A félidőben, kényszerűségből kettőt cserél Andreidesz edző, de szerencsére nem sérülés volt a kényszer oka: a felnőtt csapatban lassan alapembernek számító Demeter és Pánovics kapott pihenőt. Hiába, nagyon be kell osztani az erőt és a játékperceket, hiszen sorozatterhelésnek vannak kitéve a fiatalok, bírni kell, hosszú még a szezon! A második játékrészben aztán rendezte sorait a PVSK, a játék képe az első félidő első feléhez kezdett hasonlítani, azzal a különbséggel, hogy kevesebb gólhelyzet adódott a fehérváriak kapuja előtt. Mindkét kapu többször is veszélyben forgott, mindkét kapus remekül tette a dolgát. A PVSK egy esetben kapufáig is eljutott, Róth Zalán lendületesen száguldott végig az ellenfél térfelének jobb oldalán, éles szögből leadott gurítása túljutott a kapuson, de a bal oldali kapufa végül megmentette a vendégcsapatot a góltól. Mintegy hat perc elteltével aztán már nem volt kegyelem: Bölcskei Denisz futott el az ellenfél térfelének jobb oldalán, már-már úgy tűnt, hogy védője, Lengyel Noel beéri és szereli, de e helyett hatalmasat taszított a PVSK szélsőjén. A mérkőzést remekül vezető és végig kézben tartó Kreskai Tamás játékvezető tizenegyest ítélt. A megítélt büntetőt Duraku Zamir magabiztosan lőtte a fehérváriak kapujának bal oldalába. Ezzel ki is alakult a végeredmény: 4-2 a PVSK javára.

A mérkőzés után megkértük Mink Olivért a PVSK utánpótlás szakágvezető edzőjét, értékelje a meccset és mondja el, hogy látja, bírják-e az egész tavasz szezon során a kettős terhelést a fiatalok:

- Meglátjuk – kezdi Mink Olivér. A srácok le vannak edzve, megkapták azt a futómennyiséget is, ami szükséges. Már a tavalyi évet is sokan kettős terheléssel dolgozták végig, akkor még Schneider Gábor vezetésével, aki remek munkát végzett velük. Vagyis, a fizikai része a dolognak nagyon rendben van. Hogy aztán az egyéb dolgok, az emberi tényező, például a közelgő érettségi mennyire fogja majd meg őket ez a bizonytalan. Előfordulhat, hogy itt az U19-ben egy-két meccset el is kell majd engedni, hiszen az elsődleges a felnőtt csapat jó szereplése. No meg a legfontosabb, az egészség. Le is kell majd ülnünk és ki kell majd értékelnünk a helyzetet.

- A félidőben végrehajtott két csere is ennek jegyében történt. Kintről úgy tűnt, hogy a két alapember cseréje sem vetette vissza nagyon a csapatot.

- Igen, de ez azért volt, mert a mai meccsen két különböző stílus csapott össze. Ellenfelünk sok rövid passzra és a labda birtoklására épülő játéka ellen mi kontratámadásokba rendezkedtünk be. Annyiban azért már más volt a második félidő, hogy annyi gólhelyzetet nem tudtunk kialakítani, mint az elsőben. De hát, el kell ismerni, egy nagyon jó csapat ez a mai ellenfelünk. Két stílus csapott ma itt össze, szerencsére ebből most mi jöttünk ki jobban, köszönhetően annak is, hogy akik csereként szálltak be a mérkőzésbe, ők is remekül tették a dolgukat. Jó látni, hogy a játékosok fejlődnek a felnőtt futballnak köszönhetően, hatalmas lehetőség a felnőtt futball a fejlődésre. Valamint karakterek és nagyon jó ezt látni!

Andreidesz József, a csapat edzője az ellenfél játékerejét méltatta, természetesen fiai dicsérete mellett:

- Hatalmas fegyvertény ez a mai győzelem, hiszen egy nagyon jó csapatot győztünk le. Minden elismerésem a srácoké, igazi csapatként, egymásért küzdve dolgoztak meg a sikerért.

PVSK U19 - FŐNIX-GOLD 4-2 (3-2)

2023.03.28. 14:00

MLSZ Regionális U-19 Délnyugat, Felsőház, 2. forduló.

PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.

U19: Zunnert Róbert - Duraku Zamir (1), Demeter Ádám, Csőkör Dániel, Ivánovics Péter Iván (1), Pánovics Dániel, Berze Csanád, Róth Zalán (1), Bihari Zsombor (1), Rogács Levente, Bölcskei Denisz, Szendelbacher Ervin, Varga Dominik, Mitrovik Alexander, Cseresnyés Ferenc, Fabi Zsombor

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap