Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A profi munka jó eredményekkel párosul

Zajlik a munka utánpótlás-labdarúgócsapatainknál, akik hétről hétre eredményesen szerepelnek saját bajnokságaikban. Ángyán Norbert, a Bozsik központ vezetője beszélt a programról, és arról, miért ideális a PVSK a sportolni vágyó fiatalok számára.

A napi munka mellett a szakosztályvezetés folyamatosan keresi az új tehetségeket, így most is várják a focizni vágyó gyerekeket, akiknek vonzó perspektívát kínál a PVSK. Egyesületünk teljes labdarúgó szakosztálya egy közös rendszerben működik, amelyben egy nemrégiben elkészült, tudományos alapokon nyugvó, modern szakmai program alapján épül egymásra a PVSK labdarúgó utánpótlás programja.

- Sántics Béla, a PVSK szakmai elnökhelyettese alkotta meg azt a programot, amely alapján edzőink és játékosaink nap mint nap dolgoznak. Az utánpótlásra, és azon belül a Bozsik programban szereplő korosztályokra (7-13 éves korig) fektette a hangsúlyt, s a számukra ideális képzést vázolta fel. Ő főképp kondicionális és koordinációs elveket fogalmazott meg, amelyeket igyekszünk a gyerekeknek átadni az edzéseken, a labdás gyakorlatokban viszont szabad kezet adott a trénereknek. Célunk, hogy minél több gyermek jöjjön hozzánk, és szeresse meg a sportot – fogalmazott Ángyán Norbert.

Ahogy korábban Sántics Béla említette a programmal kapcsolatban: „Van az utánpótlás nevelésnek egy, a sportági anyagon kívül eső, de ahhoz szorosan kapcsolódó része, és ez a fizikális képességek fejlesztése. Elkészítettem a 6-13 korcsoportok programját, a korosztályi sajátosságok, és az életkori jellemzők figyelembe vételével, hogy minden egyes edzésnapon mikor, mit kell csinálni.”

A létszám növelése mellett további cél az is, hogy az ifjú labdarúgók lássák, hogy érdemes edzeni, hiszen kemény munkával már egész fiatalon a felnőtt csapatunk alapembereivé válhatnak. Utánpótlás edzőink nagyszerű munkáját bizonyítja az is, hogy a PVSK-ból indult, és lett NBI-es, illetve válogatott játékos anno Márton Gábor, Turi Zsolt, de a fiatalon a Ferencvárosba elkerülő Nagy Dominik is tőlünk indult. Az ő példájuk nagyszerű motivációt jelenthet mindenki számára.

Felismertük azt is, hogy a gyerekeket minél korábban érdemes megismertetni a sporttal, ezért az elmúlt hónapban már az óvodásokat is megszólítottuk. Ovisport programunkkal egy olyan plusz lehetőséget adunk a piciknek a sportolásra, amelyen keresztül megkedvelhetik a mozgást, a sportot, és egy közösség tagjai lehetnek.

- Mivel ebben a korban nem a gyerekek specializációján van a hangsúly, hanem az általános képzést helyezzük előtérbe, három szakosztályunk is csatlakozott a programhoz, így a focit, kosárlabdát és a judot is ki lehet nálunk próbálni, melyeket élményközpontú foglalkozásokon élvezhetnek az ifjú sportolók – fűzte hozzá Schneider Gábor, a program szakmai vezetője, aki arra is büszke, hogy a vírushelyzettel kapcsolatos korlátozások ellenére is nagyon népszerű az óvodás korosztályban a PVSK programja.

Egyesületünk egyik fő vonzereje az elhelyezkedés, hiszen a verseny utcai sporttelep a város központjában helyezkedik el, ezért könnyen elérhető a vasútállomásról, a távolsági buszmegállótól, de akár Kertváros és Uránváros környékéről is.

- A lokáció mellett az infrastruktúránkat is érdemes megemlíteni, hiszen kiváló körülmények között, modern környezetben készülhetnek játékosaink, ahol minden adott a fejlődéshez, nekik csupán az edzésekre és a meccsekre kell koncentrálniuk – fejezte be Ángyán Norbert.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap