Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A Ferencvárosnál járt U13-as focicsapatunk

A legnépszerűbb magyar labdarúgóklub hasonló korosztályú együttesének meghívására járt a Népligetben a PVSK U13-as együttese. A foci mellett a közös élményekre is jutott idő.

Az ország legnépszerűbb, egyúttal legeredményesebb egyesületéhez, a Ferencvároshoz utaztak az elmúlt hétvégén a PVSK U13-as labdarúgói, akik három 20 perces mérkőzést vívtak a hazai utánpótlás élmezőnyéhez tartozó házigazdák ellen.

- A Ferencváros csapatában már komoly kiválasztáson átesett, kiváló adottságokkal rendelkező fiúk szerepelnek, így nem volt váratlan, hogy mind fizikailag, mind technikailag és taktikailag előttünk járnak. Ennek ellenére a srácok nagyon megilletődötten kezdték az első mérkőzést, ám ezt követően sikerült lelket önteni beléjük, így a második két mérkőzés már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott. A hazaiak, persze, végig fölényben játszottak, ugyanakkor nem vallottunk szégyent, még az ellenfél edzői is megemlítették, hogy a Vasút milyen tudatos játékra törekszik. Örülök annak, hogy a Ferencváros méltónak találta a PVSK-t arra, hogy velünk játszanak barátságos mérkőzést, úgy érzem, hogy ez nemcsak a nálunk zajló szakmai munkának, hanem a csaknem 100 éves egyesületünknek is komoly elismerést jelent – mondta el Ángyán Norbert, a csapat vezetőedzője.

A pécsiek – minden játékost elkísértek a szülei is a fővárosi kirándulásra – a mérkőzéseket követően megtekintették a Fradi múzeumát, majd idegenvezetéssel a Groupama Arénát is bejárták, ahol nemcsak a nézőtérre, hanem az öltözőkbe és a játéktérre is bemehettek. A csapat jövő héten szintén a fővárosba utazik, Csepelen egy rangos tornán vesznek részt ifjú labdarúgóink.

M.F.

Események

2021. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret