Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Eredmény

ÚJBUDA FC - PVSK U17 - fiú utánpótlás labdarúgás 3-1 (0-1)

  • 2023.03.19. 12:00
  • MLSZ Regionális U17, Délnyugat, Felsőház, 3. forduló.
  • SPORT11 Sport és Szabadidőközpont

U17: Körösztös Áron Vince, Sátori Sebestyén, Majdik Márk, Vígh Bendegúz Balázs, Csík László, Juhász Gyula, Majnár Ákos, Thurzó Benjamin, Tomek Milán, Weimert Ádám, Pesti Albert, Pavlovics Zsombor, Ács Tibor Máté, Zsidai Donáth Márton (1)

Stiefel László: Ezzel az eredménnyel együtt tudok élni. Közel voltunk a pontszerzéshez. Az első félidőben taktikailag fegyelmezettek voltunk. Az ellenfelünk mezőnyfölényben játszott, de nem igazán tudtak mit kezdeni a védekezésünkkel. Lezártuk a területeket, jól segítettük ki egymást. Egy szép kontrának köszönhetően megszereztük a vezetést. A második félidőben az ellenfelünk továbbra is nagy nyomást helyezett ránk. A kontratámadásaink továbbra is veszélyesek voltak. Erőnlétileg a 60. percig bírtuk megvalósítani a taktikánkat. Ezután ellenfelünk kihasználta egyik hibánkat, és kiegyenlített. Egy pontrúgást követően sajnos ziccerben hibáztunk. A második kapott gólunk tanulsága, hogy a saját térfélen elveszített labda esetén kötelező lett volna egy taktikai szabálytalansággal a játék megállítása. Ellenfelünk ezt jól alkalmazta. Újabb kontratámadásunkat az ellenfél játékosa csak szabálytalansággal tudta megállítani, aminek köszönhetően emberelőnybe kerültünk. Nem tudtunk élni a kialakult helyzettel. A mérkőzés végén még értékesítettek egy véleményes büntetőt, amivel kialakult a végeredmény. A játékosaim hozzáállásával meg vagyok elégedve, így emelt fővel lehet távozni egy vesztes mérkőzés után a pályáról. Folytatjuk az építkezést. Erre a mérkőzésre lehet alapozni.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap