- 2022.10.01. 12:00
- MLSZ Regionális U17, Délnyugat, B csoport 5. forduló
- Sporttelep, Szentlőrinc
U17: Körösztös Áron Vince, Gyurás Máté László, Sátori Sebestyén, Mácsodi Ferenc Tamás, Bocz Miklós, Majdik Márk, Vígh Bendegúz Balázs, Kispál Dániel (1), Bátor Dávid, Csík László, Juhász Gyula, Majnár Ákos, Thurzó Benjamin, Tomek Milán, Pesti Albert, Baumholczer Bálint, Sugár Benjamin Rómeó, Tésényi Ákos
Stiefel László: Az első 30 percben nagyon gyengén játszottunk, és elsősorban védekezésben sokat hibáztunk. A mérkőzés 1első ziccere ugyan előttünk adódott, de egyik hibánkat kihasználva, egy bravúrral védett lövés utáni kipattanóból az ellenfelünk vezetést szerzett. A második félidőben sikerült rendezni sorainkat, több szép támadást is vezettünk. Meglátásom szerint nem kaptunk meg egy büntetőt, majd a 64. percben egy sajnálatos hibát követő piros lapnak köszönhetően emberhátrányba kerültünk. Mezőnyjátékosnak kellett a kapunkba állni, és sajnos a megítélt szabadrúgás ezután a kapunkba gurult. A fennmaradó időben nem látszott, hogy emberhátrányba játszottunk. A 90. percben egy szép támadás után a jogosan megítélt büntetőt gólra váltottuk, de egyenlíteni már nem sikerült.
Események
2023. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
- 23
- 24
-
-
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
- 30
- 31
-