Idén is megrendeztük a PVSK Kosárünnepet, ezzel lezártuk a 2021/22-es szezont.
A PVSK Kosárlabda Akadémia hagyományosan egy utcai kosárlabda-fesztivállal zárta a szezont, ahol az óvodásoktól az U18-as csapatig minden korosztályos egyesület képviseltette magát – idén több mint 300-an vettek részt a rendezvényen – a PVSK sportolói teljes egészében birtokba vették a pécsi Kossuth teret.
A napot Gyebrovszki Ádám indította, aki alaposan bemelegítette azt a mintegy 300 kosárpalántát, akik ezt követően egész nap pattogtatták a labdát Pécs belvárosában.
A legkisebbek a PVSK-Párduc-Panda Kupa zárófordulójában egymás ellen léptek pályára: az egyes iskolák előkészítő csoportjaiban játszó gyermekek mérték össze erejüket. A nagyobbaknál a korosztályok fiú és lánycsapatai vívtak egymás ellen színvonalas és látványos mérkőzéseket.
A kosárlabda egy olyan csapatjáték, ami egy csomó készséget, képességet fejleszt, amelyekre a gyerekeknek szükségük lesz felnőtt életük során.
Janovics László, a Baranya Megyei Kosárlabda Szövegség elnöke elmondta, a Kosárünnep egyik fő célja, hogy népszerűsítsük ezt a sportágat.
Verseny van a sportágban a gyerekekért, hasonló rendezvényeket rendeznek a labdarúgásban, kézilabdában és más sportágakban is, én azt gondolom, hogy a legfontosabb, hogy sportoljanak, mozogjanak a gyerekek, ezáltal egy sokkal egészségesebb életet éljenek. Ezért tartjuk fontosnak a rendezvény létrejöttét, melyet a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség is támogat.
Elismeréseket vehettek át az utánpótlásból "kiöregedő" fiatalok is. A PVSK Férfi Kosárlabda Utánpótlás szakágvezetője elmondta a játékosok közül nagy eséllyel lesznek olyanok, akik a felnőtt NB I/B-s keretben is lehetőséget fognak kapni.
Juhász Olivér: - Mi pécsi kosárlabda utánpótlást nevelünk, a pécsi fiatalokat fogjuk előnyben részesíteni. Ha egy adott posztra lesz megfelelő játékosunk az utánpótlásból, akkor nem is keresgélünk tovább. Többen vannak, akik az NB I/A csoportra is alkalmasak, reméljük két év múlva bizonyíthatnak!
Aki kedvet kapott ahhoz, hogy a PVSK "kosaras családjába" tartozzon, kezdésként megteheti a most induló nyári táborainkban, jelentkezni itt lehet.
A rendezvényt a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége és a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség támogatta.
www.facebook.hu/baranyaikosar/
Kapcsolódó hírek
Kosárünnepet tartunk szombaton, megtöltjük a Kossuth-teret
Immár hatodik alkalommal búcsúztatja 300 ifjú játékos kosárgálával a szezont szombat délelőtt Pécs belvárosában.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-