Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kosárünnepet tartunk szombaton, megtöltjük a Kossuth-teret

Immár hatodik alkalommal búcsúztatja 300 ifjú játékos kosárgálával a szezont szombat délelőtt Pécs belvárosában.

PVSK Párduc-Panda Kupa, dobóverseny, kerekesszékes bemutató, tombola. Ilyen és ehhez hasonló programokkal találkozhat most hétvégén az, aki ellátogat a PVSK Kosárünnepére. A bajnoki szezonzárón több mint 300 nyolc és tizennyolc év közötti fiatal pattogtatja a labdát a Kossuth-téren. A világjárvány miatt az elmúlt két évben nem tudtuk megrendezni a Kosárünnepet, így a szokásosnál is nagyobb várakozással készülnek játékosaink erre a napra. Természetesen nem csak ők töltik meg a teret, az esemény mindenki számára nyitott lesz.

Várjuk a szülőket, rokonokat, barátokat, hogy testközelből átéljék, hogy a mennyire élvezik sportolóink a kosárlabdát. A helyszín külön kiemelendő, hiszen a tér méreteiben is meg fogja mutatni, hogy mekkora létszámú a PVSK Kosárlabda Utánpótlása - mondja Tiszay László a PVSK Kosárlabda Utánpótlás szakosztályának technikai vezetője.



A PVSK Párduc-Panda Kupa mellett dobóverseny és dobópárbajt is rendez egyesületünk, emellett pedig idén újra kerekesszékes kosárlabda bemutatót is láthatnak a résztvevők.

Szombaton megtartjuk ennek a sikeres évnek a záróeseményét, mondhatjuk hogy hagyományőrző jelleggel, hiszen a PVSK Kosárlabda Utánpótlása minden évben kivonul Pécs belvárosába és megmutatja magát a nagyközönségnek. Ez egy kiváló alkalom a közös ünneplésre, hiszen Pécsett leszünk, pécsi gyerekekkel, a szülőknek nem kell elmenni az ország másik felébe, hogy megnézhessék gyermeküket. Emellett minden kosárlabdát kedvelő embert arra buzdítok, hogy jöjjenek és legyenek részesei ennek a kosárlabda ünnepnek - mondta Mintál Csaba szakosztályvezető.

Az esemény egyik kiemelt pillanata lesz a megnyitó után a nagy közös csoportkép elkészítése. Fotósunk a Konzum Áruház teraszáról készíti a képet, amivel megmutatjuk, hogy Pécs és a PVSK a kosárlabda egyik fellegvára Magyarországon.



Zöldek leszünk!

A Kosárünnepen az ivóvizet a Tettye Forrásház biztosítja, ezért kérünk mindenkit, hogy a kulacsát se hagyja otthon, azért, hogy minél kevesebb szemetet halmozzunk fel!

A helyszínen az utánpótlás edzőink lehetőséget biztosítanak arra, hogy akinek megtetszik a sportág, kipróbálhassa magát, és a PVSK nyári táboraira sem késő késő jelentkezni!


Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap