Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

'B' döntő: Az első helyért megyünk

Ehhez azonban meg kell verni a DKKA együttesét a kadett fiúknak.

Két győzelemmel hangoltak a héten U16-os akadémistáink a szezon utolsó mérkőzésére. Az Atomerőmű SE és a Kaposvári SI legyőzése után hétvégén a Dávid Kornél KA csapata ellen mérkőznek meg az első helyért a kadett bajnokság B döntőjében.

A csapat eltökélt, serülések nincsenek, a testek fáradnak, de tudjuk, hogy a holnapi az utolsó csata!


A csapat trénere mindegyik játékosára számíthat, Szabó Gergely szerint jó hangulatban készülnek a fehérvári együttes elleni derbire. A rájátszásban már két alkalommal találkoztak a csapatok, itthon 75-69-re győztünk, Székesfehérváron 74-64-es hazai siker született. Nem lesznek ismeretlenek egymás számára, izgalmas döntő vár a fiúkra. A DKKA egy erős, gyors csapat, a táblázaton éppen előttünk zártak. Ha elkerül minket a káosz és a balszerencse, valamint kicsit jobb százalékkal dobunk kintről is, akkor jó eséllyel meg is tudjuk nyerni a meccset - tette hozzá Szabó Gergely.


 PVSK FIÚ U16 A - DÁVID KORNÉL KA ALIGATORS - 2021.05.15. 18:30

Én azt hiszem, hogy mindkét csapat, a DKKA és mi is szeretettünk volna az A döntőbe kerülni, ebben a legjobb négyet leszámítva elég sűrű a mezőny és ez most nem sikerült, mindenki a maximumát szeretné hozni, nem konkrétan a kilencedik vagy tizedik helyet megszerezni. A mi csapatunk két éve hetedik lett, amit most nem sikerül überelnünk, de ennek a sok sérülés és probléma mellett örömteli oka is van: Hőgye Patrik már 15 évesen a felnőtt csapatnál kezdte meg ezt a szezont, így a kadettból sokszor hiányzott. Erről kell szólnia egy utánpótlásnevelő programnak, ez a siker és a cél a csapatnak is és az edzőknek is.


Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap