Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nemcsak a pályán, a poénkodásban is húzóemberek

Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Az év U14-es fiú játékosa kategóriában két tehetségünk is érdekelt, Márkus Péterről és Mogyorósi Balázsról edzőjük, Riskó Dávid mesélt.

Riskó Dávid tavaly óta dolgozik a két fiatallal, s elmondása szerint mindketten vezető szerepet töltenek be csapatban, mely edzőjük szerint a mentalitásuk és az erős személyiségüknek köszönhető.

- A tavalyi csonka szezonban kerültem melléjük az U14-es csapatba, mint másodedző, idén pedig az U16-os együttesben dolgozhatok velük ugyanebben a szerepben. Hamar megtaláltam velük a közös hangot, ami köszönhető az aránylag kicsi korkülönbségnek és az edzéseken, meccseken mutatott mentalitásnak. Hallgatnak az edzők szavaira és maximális erőbedobással végzik a dolgukat.

Na de amellett, hogy igazi vezérei a csapatuknak, a mókázásban is az élen járnak.

- Egyenként is képesek vezényelni a csapatot, de együtt is rendet tudnak tartani a pályán, és az öltözőben egyaránt. Viszont nem lehetne szó nélkül hagyni, hogy a sok komolyság mellett a rosszalkodásban is húzóemberek, de szerencsére könnyen észhez lehet őket téríteni.

Ahogyan többi játékosunk előtt, úgy a két fiú előtt is adottak a lehetőségek ahhoz, hogy később sikeres pályafutást tudhassanak maguk mögött és megvalósítsák álmaikat. Ez köszönhető annak, hogy nagyszerű utánpótlásbázis van a klubnál, s elsőosztályú felnőtt csapatunk motivációt is adhat számukra.

- Adottak a kiváló szakmai feltételek, így mindent megkaphatnak a fejlődésükhöz. Ezek mellett igen jó fizikai adottságokkal rendelkeznek és tehetségesek a sportágban. Úgy vélem, van esélyük elérni a céljukat, amit a PVSK NB1-es csapatába való bekerülés jelentene.

Edzőjük szerint mindketten maximálisan kiérdemelnék a díjat.

- Önmagában véve már az is szép eredmény, hogy felkerültek a szavazási listára, hisz ide a korosztály legjobbjait válogatják ki, akik mind kiváló játékosok. Az egy másik kérdés, ki bizonyul a legjobbnak a végén, de az biztos, hogy ők ketten nem csak a teljesítményükkel, hanem a sport iránt mutatott alázatukkal is kiérdemelték ezt a lehetőségek, ami szerintem a legfontosabb ebben a sportágban!

Főképünkön a két fiú edzésen gyakorol egymás ellen.

Ide kattintva tudnak voksolni a jelöltekre, akiknek a listáját itt találják meg. A szavazás 2020. december 27-ig tart.

A PVSK jelöltjei:

Felnőtt profi férfi játékos: Veljko Budimir, Veljko Dragasevic, Andrija Ciric, Ruják András

Felnőtt amatőr férfi játékos: Takaró Tamás, Móricz Tamás

Felnőtt amatőr női játékos: Simon Krisztina, Gyuró Dalma

U14 leány játékos: Hőgye Petra, Csirke Petra

U16 leány játékos: Temes Boróka, Bukovszky Kitti

U18 leány játékos: Borbás Panni, Horváth Boglárka

U14 fiú játékos: Márkus Péter, Mogyorósi Balázs

U16 fiú játékos: Hőgye Patrik, Gróf Máté

U18 fiú játékos: Hőgye Péter, Marjanovic Jakov Jozo

U20 fiú játékos: Carev Aleksej, Erdei Ádám (PVSK-Veolia)

Év amatőr edzője: Máté János (PVSK III.)

Év női utánpótlás edzője: Bekk Zsanett, Tiszay-Rákosi Katalin

Év férfi utánpótlás edzője: Stranszky Bettina, Riskó Dávid

Hajrá, PVSK!

Események

2021. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret