Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Kosarasaink avatták az új kecskeméti csarnokot

Négy kosárlabdacsapatunk vett részt a Mercedes Benz Kosárlabda Akadémia új kecskeméti sportcsarnokának átadási ünnepségét követő felkészülési tornán.

Az ország első fedett versenyuszodáját 1968-ban Kecskeméten adták át. Az uszoda 2011-ig működött, majd balesetveszélyes állapota miatt bezárták. A Mercedes Benz Kosárlabda Akadémia 2014-ben kezdte meg az üres épület átalakítását multifunkcionális csarnokká, ami idén augusztusra készült el.

Az egykori medencében egy nemzetközi szabványoknak megfelelő kosárlabdapályát, míg a medencetérben két további, szabvány méretű kosárlabdapályát alakítottak ki, összesen 10 palánkkal. A legmodernebb sporttechnikai berendezésekkel felszerelt, több mint 2000 négyzetméteres multifunkcionális csarnokban egyszerre akár 150 gyermek sportolhat. A terem nemcsak a kosárlabdázóknak, hanem a cselgáncsozóknak, röplabdásoknak, vagy akár a vívóknak is otthont adhat, miközben a mindennapi testnevelés keretében az alföldi város iskolásainak tornaóráit is meg lehet tartani a csarnokban.

Az avatóünnepséget kedden tartották az Európa-bajnokságra induló magyar férfi kosárlabda válogatott aktív szereplésével, majd a hivatalos ceremóniát követően megrendezték az első utánpótlás felkészülési tornát is az új létesítményben. A hazai korosztályos csapatok mellett a kecskeméti akadémiával partneri viszonyban álló Partizán Belgrád, illetve a Pécsi Vasutas Sportkör csapatai léphettek először a parkettre. A PVSK-tól az U16-os és U12-es fiú, illetve az U14-es és U12-es lány csapatok indultak a tornán, amelyen az eredmény másodlagos volt, az új csarnok birtokba vétele mellett.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap